Vasárnap nyitott műtermek várják a látogatókat

Csaknem 60 kortárs művész mintegy 20 helyszínen várja az érdeklődőket a Nyitott Műtermek Délutánján vasárnap Budapesten.

A szervezők tájékoztatása szerint egyéni és kollektív műtermek egyaránt nyitva állnak majd az érdeklődők előtt, akik délelőtt és délután tíz-tíz helyszínt látogathatnak meg. A rendezvényen a művészek saját maguk mesélnek festményeikről, szobraikról, az alkotás folyamatáról, inspirációjukról.

Mások mellett Bullás József, Bálványos Levente, Czene Márta, Kores Eszter, Haász Kati, Romvári Márton, Soós Nóra és Wolsky András műtermét látogathatják meg az érdeklődők. Emellett megnyitják a 13 képzőművésznek otthont adó Artus Kortárs Művészeti Stúdiót, az A/D Képműhelyt és a Brody Studios-t. Megismerhetik a látogatók továbbá a Budapest Art Factory műhely művészeit, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) alkotóit, az Art Quarter Budapest műhely hét művészét, valamint az Ateliers Pro Arts (A.P.A.) képzőművészeit is.

A látogatók művészettörténész által vezetett túrákon is részt vehetnek, a gyerekeket múzeumpedagógiai foglalkozások várják.

A helyszínekről és a résztvevő művészekről további információt a www.nyitottmutermek.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Forrás: MTI