Lerch István szimfonikus V’Moto-Rock dalokkal ünnepli 60. születésnapját

Szeptemberben ünnepli hatvanadik születésnapját Lerch István. Az Erkel-díjas zeneszerző a jubileum alkalmából nagyszabású koncertre készül: október 4-én a Művészetek Palotájában pályafutásának legmeghatározóbb dalai szimfonikus zenei kísérettel, az MR Szimfonikusok előadásában szólalnak meg. Énekesként pedig olyan nagyszerű előadókat láthatunk a színpadon, mint Fábián Juli, Tóth Vera, Charlie és a Bolyki Soul & Gospel Kórus.

Lerch István

Lerch István

Lerch István a hetvenes évek végén, a V’Moto-Rock együttes megalakulásakor mutatkozott be zeneszerzőként a könnyűzenét kedvelő szélesebb közönség előtt. A zenekar a Várj, míg felkel majd a nap című slágerrel az ország egyik legnépszerűbb együttese lett. A V’Moto-Rock korszak után a művész szólókarrierbe kezdett, ez alatt az időszak alatt hat lemeze jelent meg. Komponistaként eddigi pályafutása során mintegy 350 dallal ajándékozta meg a zenerajongókat, köztük olyan nagy slágerekkel, mint az Angyallány, a Tűzvarázsló, a Jégszív vagy a Jég dupla whiskyvel. Dalait Charlie, Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc, Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Malek Andrea és még számos előadó énekelte és énekli. Saját bevallása szerint zeneszerzői munkája során a lelke irányítja, múzsái a váltakozó hangulatok. Lecsukott szemmel, a zongora mellett ülve írja darabjait, amelyekben előbb születik meg a dallam, és csak utána a szöveg.

Október 4-én a Művészetek Palotájában azok a dalok fognak felcsendülni és újjászületni szimfonikus kísérettel, amelyek Lerch István zenei életében és fejlődésében igazán meghatározóak voltak. Tóth Vera a nagy éneklőseket, míg Fábián Juli a dzsesszesebb, lazább számokat fogja énekelni. Charlie személyisége és hangja a zeneszerző elmondása szerint kihagyhatatlan egy ilyen ünnepi koncertből, míg a Bolyki Soul & Gospel Kórus jelenléte lehetővé teszi, hogy végre színpadon is megszólaljanak a komponista gospel kórusra írt szerzeményei is.

MR2 Szimfonik+ a Müpából
Lerch István

Időpont: 2013. október 4. 20:00–22:00
Helyszín: Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vendégek: Fábián Juli, Tóth Vera, Horváth Charlie, Bolyki Balázs és a Bolyki Soul & Gospel Kórus

Közreműködik: Hrutka Róbert – gitár, Lattmann Béla – basszusgitár, Szendi Gábor – dob, és az MR Szimfonikusok
Vezényel: Balassa Krisztián

További információ: http://mupa.hu/program/lerch-istvan-2013-10-04_20-00-bbnh

Forrás: Művészetek Palotája