A díjesélyes díj – Három kategóriában is versenyben az Aeon művészeti díj

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) társadalmi befektetések díj idei pályázatán az Aegon művészeti díj a „Leginnovatívabb támogatói program”, a „Legsikeresebb partneri együttműködések” és az „Év társadalmi befektetési programja” kategóriákban esélyes a győzelemre

A Magyar Adományozói Fórum a vállalatok példaértékű társadalmi befektetési programjait mutatja be és ismeri el a MAF Társadalmi Befektetések Díjjal.

Kategóriánként hat különböző program került a 2013-as shortlistre.  Két olyan versenyző van, amelyik három kategóriában is a legjobbak között van, ebből az egyik az Aegon Művészeti Díj –Olvasni jó!  programja.

Ami külön érdekesség: a MAF Társadalmi Befektetések Díj történetében még nem volt példa arra, hogy a kultúrába, azon belül a kortárs irodalomba és az olvasás-népszerűsítésbe invesztáló vállalati program az esélyesek közé tudjon kerülni, az pedig valóban egyedülálló, hogy mindjárt három kategóriában.

A nettó 3 millió forinttal járó Aegon Művészeti Díjat megszakítások nélkül immár nyolc éve adja át az alapító Aegon Magyarország Zrt. Az elismerést egy-egy év legkiemelkedőbb kortárs szépirodalmi művének szerzője kapja.

Az eddigi díjazottak:
2006 Spiró György (Fogság), 2007 Rakovszky Zsuzsa (Visszaút az időben), 2008 Térey János (Asztalizene), 2009 Jónás Tamás (Önkéntes vak), 2010 Csaplár Vilmos (Hitler lánya), 2011 Esterházy Péter (Esti), 2012 Grecsó Krisztián (Mellettem elférsz) és 2013 Barnás Ferenc (A másik halál)

Az Aegon Művészeti Díj – Olvasni jó! programja kezdeményezésére, a Magyartanárok Egyesülete szakmai felügyeletével  minden eddigi díjazott műről egy középiskolai óravázlat (tancsomag) készült pedagógusok számára, ezek ingyenesen elérhetőek lesznek a díj honlapján.

A hírrel kapcsolatos információk: www.aegondij.hu