47. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny – Nemzetközi Fuvolaverseny

Magyarország egyik legelső nemzetközi zenei rendezvénye a 80. születésnapjához érkezett.

Nemzetkozi_Fuvolaverseny_logoval

A Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny hagyományai 1933-ig nyúlnak vissza. Ennek az első nemzetközi zongoraversenynek a győztese Fischer Annie volt.

A versenyt a háborús éveket követően 1956-ban újították fel, azóta különböző kategóriákban évente kerül megrendezésre. 1957-ben alapító tagként csatlakozott az akkor megalakult Nemzetközi Zenei Versenyek Világszövetségéhez. A szervezet jelenleg a világ 6 kontinensének 120 legrangosabb versenyét foglalja magába. A Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen díjat nyert – azóta világhírűvé vált – művészek listája, a teljesség igénye nélkül: Lev Vlasenko, Lazar Berman, Robert Benz, Francesco Finotti, Geoffrey Payne, Tabea Zimmermann, Bächer Mihály, Mező László, a Bartók vonósnégyes, Polgár László, Perényi Miklós, Hamari Júlia, Bogányi Gergely, Kelemen Barnabás, stb.

A legutóbbi évek versenyei:
2011 – Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny
2012 – Szigeti József Nemzetközi Hegedű-és Brácsaverseny

A Filharmónia Magyarország Kft. ez év szeptemberében, a Zeneakadémia és a Művészetek Palotája együttműködésével Nemzetközi Fuvolaversenyt rendez.

A nemzetközi zsűribe kiváló professzorok kaptak felkérést: Mikami Akiko, Petri Alanko, Jiri Valek, Barbara Gisler-Haase. A zsűri elnöke a Németországban élő dán fuvolaművész professzor:  Adorján András, magyar tagjai: Pröhle Henrik és Drahos Béla.

A rendezvény háromfordulós: elődöntő – szeptember 7-10. között, középdöntő – szeptember 11-12-én és döntő – szeptember 14. A döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre. Karmester Medveczky Ádám. A verseny nyitókoncertje, melyen a fiatal holland furulya-virtuóz, Erik Bosgraaf működik közre, valamint elő-és középdöntője a Régi Zeneakadémia Nagytermében, míg a döntő és a gálakoncert a Művészetek Palotája  Fesztivál Színházában kerül megrendezésre.

A verseny programja:
Az elődöntőben a versenyzők J. S. Bach, C. Ph. E. Bach, Dohnányi Ernő és N. Paganini szóló-darabjai közül választják programjukat, a középdöntőben zongorakísérettel lépnek színpadra Mozart, valamint romantikus és 20. századi szerzők kompozícióival, a döntőben pedig J. Ibert, K. Nielsen, K. Penderecki, Szervánszky Endre és Petrovics Emil versenyművei közül választhatnak, zenekari kísérettel.

A versenyre a világ 31 országából 109 jelentkezés érkezett, melyből 23 fő magyar.

A Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny a Zenei Versenyek Világszövetségének komoly nemzetközi presztízsű, elismert tagja, melynek népszerűségét jelzi az évek során növekvő, rekord számú érdeklődés. A versenyt szervező Filharmónia Magyarország célja a magas színvonal megtartásával megőrizni a budapesti verseny 80 éves hagyományát.