Poligamy – mindig más, melyiket szeressem?

„Annyira durva, hogy egy férfinak az összes nő kell!!
De még durvább, ha meg is kapja őket!
Lesz itt kábé 400 fajta nő…
Dundi, undi, szürke, feltűnő…
Facér, kacér, házisárkány…
De hogy ez kéjmámor vagy rémálom…”

… arra a Madách Színházban derül reflektorfény 2013. október 26-án, 27-én!

IMG_5105

Az új, sikergyanús produkció sajtótájékoztatóján Szirtes Tamás igazgató, a darab rendezője kiemelte, hogy a Madách Színház mindent elkövet annak érdekében, hogy új magyar musicalek jöjjenek létre. Ezt a törekvést bizonyítja, hogy 2009-től, az első musical-pályázatuk kiírása óta a Madách Színházban sorra születnek új zenés darabok, bemutatták a Csoportterápia és az Én, József Attila című zenés darabokat is.

A következő „nagy kaland”-ként aposztrofálta a Poligamy című darabot, amely az Orosz Dénes-Herendi Gábor alkotópáros azonos című filmje alapján készült. Az igazgató a művet „sajátos, új műfajú” darabnak nevezte. Hangsúlyozta, bár csodálatos dolog nagy műveket színre vinni, az igazi művészi kihívás egy színház számára az, amikor önálló, új művet hoz létre.

Az új, romantikus musical szövegkönyvét Szente Vajk, Galambos Attila és Szirtes Tamás írta, a zene Bolba Tamás, a dalszöveg Galambos Attila és Szente Vajk munkája. A bemutatót október 26-án és 27-én láthatja a közönség. A musicalben több olyan fiatal művész is látható lesz, aki még nem szerepelt a Madách Színházban. Molnár Ferenc, aki régóta dolgozik a színházban, most dolgozik először koreográfusként a társulattal.

A Poligamy című darabot kettős szereposztásban adják elő. A főszerepeket ANDRÁSOK: Nagy Sándor és Nagy Balázs; ADÉLOK: Gallusz Nikolett és Oroszlán Szonja; KORNÉLOK: Sánta László és Szente Vajk alakítja.

egy

Az előadásban a két FŐ-LILLA: Balla Eszter és Kovalik Ági; LILLA 2: Trecskó Zsófia; a LILLA 3: Molnár Gyöngyi, LILLA 4: Kiss Ramóna, LILLA 5: Barta Alexandra, LILLA 6: Sári Éva, LILLA 7: Lapis Erika és Wégner Judit
LILLA 2 apja: Feke Pál és Galbenisz Tomasz; LILLA 2 anyja: Détár Enikő és Várady Viktória; Portás: Székhelyi József; Takarítónő: Dobos Judit.

Ezen kívül a Madách Színház tánckara, zenekara és kórusa lép színpadra. A produkció díszlettervezője Szlávik István, a jelmeztervező Fekete Mónika, a zenei vezető Erős Csaba, a játékmester pedig Bencze Ilona.

Az alaptörténet röviden: András többre hivatott szappanopera-szerző, Lilla tanársegéd az egyetemen. Öt év együtt járás után végre közös lakásba költöznek, ez azonban nem várt próbatétel elé állítja kapcsolatukat. Lilla ugyanis szeretne igazi fészket rakni, feleségként gyereket szülni, ám András még nem készült fel erre. A férfit sokkolja, amikor Lilla bejelenti, hogy terhes. Ráadásul a munkából hazatérve egy ugyancsak Lilla nevű, ám vadidegen nő fogadja a lakásban. Felocsúdni sincs ideje, másnap egy másik ismeretlen Lilla mellett ébred, amelyet újabb Lillák követnek. A barátja, Kornél szerint András megőrült.

Sári Edina
Fotó: Tóth Viktória