Évadnyitó a Radnóti Miklós Színházban

2013. szeptember 2-án hétfőn Bálint András igazgató megnyitotta a Radnóti Miklós Színház 2013/2014-es évadát.

Említést tett a nagy sikerű nyári erdélyi turnéról, melynek során a Bárány Boldizsár című mesejátékot adta elő a Társulat a dévai és a tusnádfürdői gyermekotthonok lakói és a környéken élő gyerekek, családok számára.

Az idei évadban is 4 bemutató lesz. Az első bemutatót (Nemzetközi sikerre való tekintet) Mohácsi István és Mohácsi János írja, ebben részt vesz az egész társulat. A bemutató: október 27. Az évad második bemutatója Ibsen: Hedda Gabler című műve, a címszerepben Petrik Andreával, rendező: Valló Péter, bemutató: december 22. Harmadik bemutatónk Schnitzler: Anatol és a nők c. darabja lesz, Bálint András rendezésében, Pál András és Schneider Zoltán főszereplésével, bemutató: bemutató: 2014. március 2. Az utolsó bemutatót, Csehov Platonovját Alföldi Róbert rendezi, bemutató: 2014. május 11.

Bálint András elmondta még, hogy a társulat szeptember 14-én a Bukaresti Nemzeti Színházban visszatérő vendégként lép fel a Vágyvillamos című darabbal.

Krizsó Szilvia Libikóka c. sorozata folytatódik, az október 30-i előadás két vendége Závada Pál író és Kulka János színművész lesznek.

Új sorozatukban Irodallam címmel Dinyés Dániel zeneszerző a Radnóti Színház színészeivel készít önálló esteket, irodalom és zene kapcsolatáról.

Folytatódik a színházi beavató program is. Az előadások előtt tartott félórás Ráhangolónak kulisszajárással egybekötött diák változatára középiskolás osztályokat, a havi műsorban feltüntetett Ráhangoló beszélgetésekre és Vasárnapi Szalonokra mindenkit szeretettel várnak.

A Társulat két új tagja: Andrusko Marcella és Pál András, valamint idén gyakorlaton lesz náluk a kaposvári egyetem hallgatója, Móga Piroska.

A Radnóti Miklós Színház szeptemberben több rendezvényen is jelen lesz, részt vettek a Pozsonyi Pikniken és jelen lesznek az Évadnyitó Színházi Korzón az Andrássy úton, szeptember 22-én. Szeptember 20-án délután 5-től pedig hagyományos évadnyitó programukkal, a Színház hátulról-lal várnak minden érdeklődőt.

Forrás: Radnóti Miklós Színház