Beck Zolival forgatott új klipet a Magashegyi Underground

Videoklipet készített a Magashegyi Underground a tavasszal megjelent, Tegnapután című nagylemeze egyik újabb szerzeményéhez. Mivel az Árnyékok című dalt a zenekar a 30Y frontemberével közösen komponálta, a klipben Beck Zoli is szerepet vállalt. A Magashegyi Underground szeptember 5-én a Zöld Pardonban tér vissza Budapestre.  

Magashelyi Underground - Fotó: Zsólyomi Norbert

Magashelyi Underground – Fotó: Zsólyomi Norbert

Jól vizsgázott a nyári fesztiválszezonban a Magashegyi Underground májusban megjelent új nagylemeze, a Tegnapután. A zenekar koncertjein már nemcsak a rádiókból ismerős Rázz fel és az Álmatlanság című dalokat, hanem a többi vadonatúj szerzeményt is együtt énekelte velük a közönség. Az album harmadik sikerdala az Árnyékok, amelyben Beck Zoltán, a 30Y frontembere szerzőként és előadóként is közreműködik. A különleges hangulatú dal egy olyan találkozás érzetét kelti, ami csak lélekben, gondolatban valósul meg, de a két ember valójában távol van egymástól. A Magashegyi Underground ehhez a számhoz forgatta a legújabb videóklipjét, amelyben rajongók is szerepelnek.
– A zenekar hivatalos Facebook oldalán kerestünk szereplőket, és sokan jelentkeztek is a felhívásunkra. Rónai Domonkos rendező és Szilágyi Fanni operatőr koncepciója alapján a Római-parton dolgoztunk Budapesten, így a jelenetek egy része a Duna mentén, néhány pedig egy szállodaként működő hajón játszódik, amit kölcsönkaptunk a forgatáshoz. Reggeltől másnap reggelig forgattunk, hiszen naplementekor és napfelkeltekor a legszebbek a fények. Bár megterhelő volt az éjszakai munka, mégis nagyon örülök, hogy így történt. Csodálatos látvány, ahogyan hajnalban ébredezik a természet, ráadásul ebben a napszakban kinyílnak az érzékek, az agy megfontoltabb szerepét  átveszik a mélyebb, ösztönösebb reakciók. Az Árnyékok című dalnak mély a szövegvilága, ezt ellenpontozza vidámabb a zenéje, és szerintem ez a videóklip remekül visszaadja azt a hangulatot, amit Beck Zoli és a zenekar közösen álmodott meg – mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.

A Magashegyi Underground jól ismert nagy slágereit és a Tegnapután című lemez új dalait országszerte hallhatja a közönség, hiszen a zenekar a nyári fesztiválszezon után is folyamatosan koncertezik. Augusztus 31-én Kazincbarcikán lépnek fel, a budapesti közönség pedig legközelebb szeptember 5-én a Zöld Pardonban találkozhat a Magashegyi Undergrounddal, ahol vendégként Závada Péter (Újonc), az Akkezdet Phiai tagja is színpadra lép. Az egyik legtehetségesebb fiatal kortárs költő a Tegnapután című lemez Csend című dalában szövegíróként is közreműködött, míg a Szinopszis című verséhez a Magashegyi Underground írt zenét. A Zöld Pardonban mindkét közös szerzeményt előadják.

Magashegyi Underground és Beck Zoli: Árnyékok

Részletek:
http://www.magashegyi.com
www.facebook.com/magashegyiunderground

Forrás: PR Garden