Napokkal a fesztivál előtt harcban állt az agyam két területe, a praktikus egy kis táskába fogkefét és bankkártyát dobott volna, a női rész viszont visított valami kis feketéért a hozzá illő tűsarkúval.
Szivárványpalota – Fotó: Sári Tamás
Az arany középszer győzött, és jól is tettem, hogy arra hallgattam, mert itt kérem, nem volt semmi fakszni. Itt csak a várakozás izgalmától jókedvű emberek voltak, gyerekek, idősek, férfiak, nők, akik a zene öröméért jöttek, akik a világhíres muzsikusokat akarták élőben látni-hallani, a sznobok ezen a héten hál’ Istennek fényév távolságra voltak Kaposvártól.
Augusztus 18-án, szombaton kora délután érkeztünk meg Kaposvárra, Somogy megye állandó, és a kamarazene augusztusi fővárosába. A Szivárványpalotán kívül az egész belvárost birtokba vették a zenészek és a zenére vágyó, koncerteket váró közönség, belaktuk a kávézókat, éttermeket, az izgalmas köztéri szobrok előtt és azokon fotózgattuk egymást, a kísérőrendezvényeken tanultunk zenét hallgatni, értelmezni és élvezni- és vártuk az este hét órát.
A fellépő zenészek is jöttek mentek közöttünk, a jóképű zongorista, José Gallardo mellett pizzáztam, a fagyizóban a hegedűvirtuóz Ibragimova állt előttem a sorban, Kokas Dóra frissítette magát a Fő utcai párakapunál- szóval, nem a piedesztálra kellett lábujjhegyen felleskelődnünk.
donau-masters-nemzetkozi-oldtimer-tura-gurulo-muzeum-a-fovarosban-2-2013-07-06-foto-kaunitz-miklos
Ez a fesztelenség uralkodott a színpadon is, a munka fegyelmét lazította a muzsikálás élvezete, a művészek varázslatos játékának köszönhetően abban az illúzióban lehetett részünk, hogy pillanatokra mindannyian részesei lehetünk a zeneszerzők komponálási vágyának, a „nagy egész” megértése és elérése misztikumának. Brahms, Beethoven, Schumann, Bartók, Mozart, Strauss és a többiek mind-mind ott sorakoztak a kottákban, akárcsak a színek a szivárvány palettáján.
Újra értelmet nyertek és éltre keltek a gyermekkorban bebiflázott babits-i sorok, miszerint: “Mindenik embernek a lelkében dal van,/És a saját lelkét hallja minden dalban./És akinek szép a lelkében az ének,/Az hallja a mások énekét is szépnek”.
A mi lelkünk és a mások éneke is csodásan egymásra hangolódott ezen a hétvégén!
Lakatos Márk
A szombat esti koncerten a közönség soraiban, jobban mondva a mögöttem lévőben, felfedeztem Lakatos Márk stylistot, az ország nagy átalakító guruját – aki a Katti Zoób Divatházban kezdte a pályafutását, tanult jogot, végzett filmesztéta, több színháznak tervezett jelmezeket, Megasztárokat öltöztetett -, majd amikor a vasárnapi délelőtti koncerten ismét ott ült, megkérdeztem, mit jelent neki a kamarazene és miért éppen a Kaposfestre látogatott el.
„Szeretem a komolyzene minden formáját – rajongok az operáért is -, de a kamarazene talán az intimitása miatt mindig közelebb állt hozzám. Egy szimfonikus zenekar előadása lehet erőteljes, katartikus, a kamarazenekarok viszont a muzsikusokat is közel hozzák a közönséghez.
Hasonlóak a színházi kammerspiel – kamarajátékok – stílusához, amely kisebb térben kevés szereplővel tudnak erős hatást gyakorolni a nézőre- itt a hallgatóra.
Réz András író, filmesztéta hívta fel a figyelmemet tavaly a Kaposfestre, azt mondta, érdemes ide ellátogatni.
Egész nyáron dolgoztam, ezért úgy döntöttem, ezt a hétvégét az egyik szenvedélyemnek, a zenének áldozom, és nagyon örülök, hogy így tettem, csak rettentően sajnálom, hogy nem lehettem itt egész héten. A fellépők között örömmel fedeztem fel a Kelemen Kvartettet, őket már hallottam és nagyon élveztem a játékukat.
Ezen a fesztiválon örömmel töltött el a jó értelemben vett belterjesség érzése, ami annak volt köszönhető, hogy a közönség nagy része változatlan volt a két napon, ezért a barátságos köszönőviszonyok már hamar kialakultak, ezen kívül bármikor lehetett váltani bárkivel egy-két szót a koncertekről, előadókról, bármiről, nem volt feszélyezett a kapcsolatfelvétel.
A zenén kívül két dolog fogott meg igazán, az egyik az, hogy a fellépők nem csak egy zenekari formációban játszottak, hanem mintegy workshop-szerűen álltak össze zeneszámonként zenekarrá, mindenki mindenkivel játszott és ez érdekes összhangzásokat eredményezett.
Fotó: Lafferton Tamás
A másik, ami nagyon tetszett, a sok gyermek jelenléte, akik részben a fellépők gyermekei voltak, ők a színpadon, vagy hátul a takarásban voltak, néha bekukkantottak a színpadra, vagy átsétáltak rajta, részben a közönség soraiban ültek és áhítattal, csendben hallgatták a zenét. Véleményem szerint ez sokkal eredményesebb a zene élvezetének megtanítására, mintha egy zeneiskolában vagy szolfézsoktatás keretében kötelezően kellene megszeretni azt.
Terveim közt szerepel, hogy jövőre – ha munkáim engedik hosszabb időre – is ellátogatok Kaposvárra, ebbe a kedves, mediterrán városba, ahol augusztusban egy hétig minden a zenéről szól.”
donau-masters-nemzetkozi-oldtimer-tura-gurulo-muzeum-a-fovarosban-2013-07-06-foto-kaunitz-miklos
Bolyki György, a fesztivál művészeti igazgatója az egy hetes kamarazenei rendezvény élményeit, tapasztalatait összegezve elmondta, hogy mini közvélemény kutatása alapján mindenki nagyon jól érezte magát, fellépők, közönség egyaránt. A zenészek nem győzték hangsúlyozni, hogy a kaposvári közönség a világon az egyik legjobb, legvájtfülűbb, amivel valaha találkoztak, a koncerthallgatók pedig rock-koncerteken megszokott őrjöngéssel nyilvánították ki tetszésüket (ezt én is tapasztaltam – a szerk.).
Bolyki György
A közönség véleménye szerint minden koncerten történt olyan esemény, nüansz, amire egész életükben emlékezni fognak, és így, egy az egyben, az egész fesztivál a folyamatos teltházakat vonzó koncertjeivel fantasztikus élményt jelentett mind a tizenötezer (számokkal is kiírom, mert elképesztően nagy szám: 15.000!) hallgató számára.
Ha a jó tündértől csak egyet kívánhatna Bolyki György, az az lenne, hogy a jövő évi és az azok utáni Kaposfest-ek is ugyanilyen magas színvonalú minőséget képviselő, nemzetközi szinten is elismert események legyenek, amellyel mind a közönség, mind a fellépők a mostanihoz hasonlóan elégedettek lesznek, s a szervezők pedig ismét bebizonyíthassák, hogy a zene öröme mindenkié.
Szöveg: Sári Edina
Fotó: Lafferton Zsolt, Sári Tamás, Kaunitz Miklós