A Budapesti Fesztiválzenekar Figarója fénypont volt New Yorkban

A New York-i nyári operaszezon fénypontjaként értékelték  szakújságírók a Fischer Iván által rendezett és vezényelt Figaro házassága koncertszínházi előadását a Lincoln Centerben.

A Budapesti Fesztiválzenekar világhírű szólistákkal mutatta be Mozart Figaro házassága című művét augusztus első felében, három estén. A főszerepeket Hanno Müller-Brachmann, Roman Trekel, Miah Persson és Laura Tatulescu énekelte, de a karakterszerepekben is olyan hírességek léptek pódiumra, mint Ann Murray vagy Andrew Shore.

A koncertszínházi produkciót, amely organikus egységet teremt a zene és színház között, az igényes helyi közönség hangosan ünnepelte; az előadás elvarázsolta az egyébként szigorú kritikusokat is – olvasható a BFZ közleményében.

A New York Post szerint „Mozartjuk egész egyszerűen őrült jó volt”, a nj.com szerint az előadás legnagyobb ereje a „végig jelen lévő forma és stílusgazdagság”.

A Bachtrack az előadást egyszerre „frissnek és jókedvűnek nevezte”, az Opera World pedig Fischer Iván „lezsersége” mellett Szakács Györgyi jelmezeire hívta fel a figyelmet: „a jelmezek olyan könnyedséget sugároztak, mintha az előadást éppen ott és akkor hozták volna létre”.

„A zenei produkció egészen különleges volt. Fischer Iván vezetésével az elmúlt harminc évben a Budapesti Fesztiválzenekar a nemzetközi zenei élet egyik legelismertebb szereplőjévé vált. Ezt bizonyítja a ragyogó és áttetsző Figaro előadás is” – írta a The New York Times hasábjain Anthony Tommasini kritikus. Az amerikai napilap szerint egyébként „a Figaro – csakúgy, mint két évvel korábban a Don Giovanni – a New York-i fesztiválszezon fénypontja volt” – fogalmazott a szerző.

Forrás: MTI