Húsz helyszínen több száz program a Savaria Történelmi Karneválon Szombathelyen

Húsz helyszínen több száz program várja a látogatókat a Savaria Történelmi Karneválon, Közép-Európa egyik legnagyobb jelmezes-historikus rendezvényén, amely csütörtökön veszi kezdetét Szombathely Fő terén.

Az augusztus 25-ig tartó karneválon a látogatók egy különleges időutazás részeseivé válhatnak, ahol a 2000 éves történelem, a művészetek, és a hagyományok találkoznak – közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A jelmezes felvonulást szombat este a belvárosban rendezik: a résztvevők felidézik a város római alapítóinak öltözeteit, a honfoglaló magyarok viseleteit, illetve a reneszánsz és barokk kor pompázatos ruháit.

Az ókori tartományi székhely – ma a Történelmi Témapark – falai között találkoznak egymással a különböző korok harcosai, katonái, lovagjai és házuk dolgos népei. A történelmi paletta az 1. századi kelta, római és dák harcászattól egészen a 18. századi nemesi bandériumok hadviseléséig terjed. A belváros a középkori vásári hangulatot idézi fel, a jelenlegi Fő téren tartották évszázadokon át a szombathelyi heti és országos vásárokat.

A karneváli sokadalomban lesz rabszolgavásár és háremrablás, gólyalábasok, mutatványosok, zászlóforgatók és tűz zsonglőrök fokozzák a jó hangulatot. A Mediterrán udvarban és a Keleti bazárban akusztikus zenei produkciók, és táncbemutatók várják a látogatókat. A város múzeumai attraktív programokkal csatlakoznak a karneválhoz. A fesztivál újdonsága lesz a Zrínyi utcában kialakított Zsidó udvar és bazár, ahol előadásokkal, koncertekkel és sok-sok érdekességgel várják a résztvevőket.

A Városháza előtti téren a Rábaköz mutatkozik be, Savaria polgárai és a városba látogató vendégek megismerhetik a térség remek tájételeit, itókáit, kézműves termékeit, népművészeti hagyományait és kulturális értékeit.

A gyermekeket furfangos vetélkedők, ókori és középkori játékok, kézműves műhely várja a Kalandparkban, a Gyöngyös-patakon kenuzásra is lesz lehetőségük. Az ország minden tájáról érkeznek kézművesek és legszebb portékáikat kínálják a karneválozóknak, a Borok Utcájában pedig a legkiválóbb borászatok nedűit kóstolhatják meg a karneválozók.

A rendezvény idei összköltségvetése mintegy 120 millió forint. A vasi megyeszékhely önkormányzata 45 millió forinttal járul hozzá a költségekhez, a fennmaradó összeget az alapítvány bevételeiből, az NKA pályázati forrásaiból és a szponzorok hozzájárulásaiból finanszírozták.

Forrás: MTI