Rövid és maratoni túrák, extrém versenyek a balatonfüredi biciklifesztiválon

Rövid- és középtávú túra, országúti maratoni és extrém versenyszámok is lesznek a Balaton Bike Fest kerékpáros versenyen, amelyet augusztus 23-25. között rendeznek meg a balatonfüredi Bringaparkban.

Lehetőség lesz nevezni a 20 kilométeres Hotel Marina Tihany-túrára, a hosszabb távot kedvelőknek pedig a 40 kilométer hosszú Balaton-felvidék túrára. Aki kipróbálná az országúti kerékpárversenyt, annak a 105 kilométeres Balaton-felvidéki Maratont ajánlják a szervezők, vagy a még nagyobb kihívást jelentő 204 kilométeres I. Balaton-kerülést augusztus 24-én, amely a tó körüli kerékpárúton vezet végig – adták hírül közleményben a szervezők.

Különleges, extrém versenyek közül a Monster Dirt Jump Contest során óriási, épített ugratókon repkednek majd a legjobbak, a G-Híd Triál versenyszámban akadályokon kell átugratniuk a versenyzőknek kerékpárjaikkal, a Next Consulting Pump Track megmérettetésen pedig egy hullámosra épített földpályán, úgynevezett pumpapályán száguldanak majd a bringások.

A belvárosi sétányon korzózók sem maradnak látványosság nélkül: szombat délután a Balaton-part mellett húzódó Zákonyi Ferenc sétányon száguld majd a Fa Men Országúti Kritériumverseny mezőnye.

A résztvevők a futamok ideje alatt frissítőpontokat, szervizállomásokat, mozgó szervizautókat és orvosi ügyelet vehetnek igénybe, rajtszámukkal pedig részt vesznek a napi tombolasorsolásokon, ahol szállásutalványokat és értékes kerékpáros ajándékokat nyerhetnek.

A részletes programról és a nevezés feltételeiről a program honlapján (http://www.balatonbikefest.com/) lehet tájékozódni.

Forrás: MTI