Megnyílt a Mesterségek Ünnepe

A budai Várban tartott, négynapos rendezvény vendége Kirgizisztán, középpontjában a gyapjú és a hozzá kapcsolódó mesterségek állnak.

Mesterségek ünnepe a budai Várban - MTI fotó: Máthé Zoltán

Mesterségek ünnepe a budai Várban – MTI fotó: Máthé Zoltán

A már az első napon rengeteg látogatót vonzó ünnepet 27. alkalommal rendezik meg az idén, azon mintegy 800 kiállító mester vesz részt. A népi kultúra, értékeinek megőrzése azáltal is megjelenhet mindennapjainkban, hogy “olyan termékeket vásárolunk, amelyeket kézművesek, népi iparművészek készítenek” – mondta L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke az esemény megnyitóján. “Olyan kormánya van jelenleg Magyarországnak, amely számára a népi hagyományok, a népi kultúra és ezek ápolása nagyon fontos” – emelte ki a politikus, hozzátéve: ez a terület az NKA támogatási politikájában is központi szerepet kap.

A megnyitót felvezető két kirgiz énekesnő előadását követően a kirgiz népművészeti szövetség elnöke és a magyarországi Népművészeti Egyesületek Szövetségének elnöke mondott beszédet. A Mesterségek Ünnepén a közép-ázsiai térségből érkező népművészek ősi technikákat, különleges eljárásokat és kézműves alkotásokat mutatnak be. Az érdeklődők egyebek mellett közép-ázsiai hengerelt mintás nemeztakarót, kirgiz fejfedőket és ékszereket láthatnak, valamint megismerhetik a szabott-varrott shirdak (nemeztakaró) készítését és a különleges csi szövést.
A műhelybemutatókon a gyapjút alapanyagként használó mesterségek, így a szövés, a viseletkészítés, a hímzés, a csipkekészítés és a nemezelés titkait is elleshetik a látogatók. A gyerekek a játszóházban a gyapjú feldolgozásának különböző szakaszaiban vehetnek részt.

A fesztiválon bemutatják tudományukat a kosárfonók, a gyertyaöntők, a kovácsok, a fafaragók és a fazekasok, az érdeklődőket pedig kézműves iskolák tájékoztatják a mesterré válás lehetőségeiről. Az idei esemény újdonsága a mesélő mesterek színpada, ahol a népművészet mesterei mondják el történeteiket.

A Savoyai teraszon és az Oroszlános udvarban a magyar és külföldi néptáncegyüttesek mellett fellép a Kerekes Band, Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, a Zurgó, a Cimbaliband, a Tárkány Művek, Bognár Szilvi, Szvorák Katalin, az Etnofon és Berecz András, emellett divatbemutatót is láthat a közönség.

A Hunyadi udvarban elhelyezett fotóponton a viseletben érkezőkről készítenek képeket, a fotókat szakmai zsűri bírálja el, a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán pedig már elindult a Vásárfia az otthonomban című képfeltöltős nyereményjáték.

Az idei rendezvényre négynapos belépőjegy is vásárolható, családi jegyből pedig több variáció van: a 2, 3 és 4 gyerekkel érkezőkre is gondoltak a szervezők.

Forrás: MTI