Ország Lili életmű-kiállítása a debreceni Modemben

Ország Lili életművének, modern festészetének legfontosabb állomásait öleli fel a szombaton nyíló Körkörös romok című tárlat a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban.

MTI fotó: Czeglédi Zsolt

MTI fotó: Czeglédi Zsolt

Kukla Krisztián, a Modem igazgatója a modernség jeles alakjának nevezte Ország Lilit (1926-1978) a tárlat pénteki sajtóbejárásán, emlékeztetve arra, hogy az intézmény kezelésében lévő Antal-Lusztig-gyűjteménynek is fontos alakja a múlt században alkotó festő.

Az igazgató szerint a jövő év elejéig – január 19-ig – látogatható tárlat egyben fontos része a Modem múzeumpedagógiai programjának. A múzeum ugyanis igyekszik az iskolásokat bevezetni a modern és kortárs művészetek világába, így szeptembertől tematikus festészeti tárlatokat és azokhoz kapcsolódó kísérőrendezvényeket is tartanak.

Farkas Zsófia, a kiállítás kurátora a Modem földszinti kiállítótermében rendezett bejáráson azt mondta: felfedezésre szorul Ország Lili. Az 1926-ban Ungváron született művész budapesti tanulmányai után csak igen későn, az 1960-as években lett biztos abban, hogy helye van a magyar képzőművészetben.

Életműve több jól elkülönülő korszakból áll, ugyanakkor művészete mégis koherens. Korai művészete a 20. századi magyar festészetben szinte egyedülállóan szoros szállal kötődött a klasszikus szürrealizmushoz. Már itt megjelenik a fal motívuma, amely aztán az egész életművét végigkísérte – mondta a kurátor.

Az 1960-as években Ország Lili több, például Pompejibe, Nápolyba, Jeruzsálembe tett utazása alkalmával fedezte fel a művészetét később átható ősi nyelveket, szimbólumokat. E korszakának tudatos képépítési folyamata a saját szorongásait kivetítő falak ábrázolása, majd folyamatos lebontása.

„Már-már önmaga archeológusa lett Ország Lili” – jegyezte meg Farkas Zsófia. A művész 1978-as haláláig tartó késői korszakának képei közt jelent meg a labirintus motívum, amely – a modernség jeleként – később kiegészült, átváltozott a nyomtatott áramkörök képeivé.

A kiállított olajfestmények és kollázsok, fényképek, vázlatok – összesen 88 alkotás – magyar magán- és közgyűjteményekből érkeztek Debrecenbe.

Forrás: MTI