Haydn-fesztivál péntektől Eszterházán

Pénteken kezdődik a fertődi Esterházy-kastélyban a Hayd-fesztivál, amelyen neves előadók tolmácsolásában hallhatja a műveket a közönség.

A szeptember 1-ig tartó fesztiválon fellép mások mellett Enrico Onofri olasz hegedűművész, Andreas Staier német zongoraművész, Nicholas McGegan brit karmester vagy Monica Groop finn mezzoszoprán – mondta el Bardi Teréz, a Forster-központ főosztályvezetője az MTI-nek csütörtökön.

A pénteki nyitókoncerten az Esterházy Hofkapelle Bach és Haydn műveit szólaltatja meg korhű hangszereken a Marionettszínházban. Vezényel és fortepianón közreműködik a német Andreas Staier. Másnap Haydn Évszakok oratóriuma hangzik el a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában, közreműködik Baráth Emőke, Kálmán László és Kovács István, az együttest Vashegyi György vezényli.

Vasárnap Andreas Staier szólóestjén Haydn-szonátákat játszik. Jövő hétfőn a német Andreas Spering vezényli az általa alapított Capella Augustina együttest, a koncerten Haydn- és Schubert-szimfóniák csendülnek fel, valamint megszólal Mozart G-dúr hegedűversenye Chouchane Siranossian hegedűművész közreműködésével. A Kalló Zsolt kezdeményezésére alakult Authentic Quartet augusztus 20-án lép fel Haydn-, Beethoven- és Schubert-vonósnégyesekkel.

Augusztus 22-én a cseh Musica Florea Haydn- és Gluck-műveket játszik, a koncertet a Harting táncegyüttes balett-pantomim előadása teszi különlegessé. Másnap az Aki hűtlen, pórul jár című Haydn-vígopera koncertszerű előadását élvezheti a közönség az Esterházy Hofkapelle előadásában Rácz Márton vezényletével.

Monica Groop finn mezzoszoprán és a The Helsinki Baroque Orchestra korabeli kompozíciókkal vendégszerepel augusztus 24-én Eszterházán. Egy nappal később Debreceni Katalin, Jaap Ten Linden és Somlai Petra Haydn- és Mozart-triókat szólaltat meg. Werner, Mozart és Boccherini műveit adja elő az Aura Musicale augusztus 29-én Máté Balázs művészeti vezetésével. Másnap Vivaldi és Sammartini kompozíciói hangzanak fel az olasz Enrico Onofri hegedűművész és Jane Semerádová cseh fuvolaművész előadásában. A neves karmester, Nicholas McGegan vezényli a Capella Savaria zenekar koncertjét augusztus 31-én, Közreműködik Kalló Zsolt hegedűművész.

Szeptember 1-jén orgona- és hegedűverseny hangzik fel Spányi Miklós orgonaművész és Ábrahám Márta hegedűművész közreműködésével a Concerto Armonico előadásában.

Az Esterházy-kastély egykor az európai udvarokhoz mérhető, a művészeteknek otthont adó rezidencia volt. A mostani hagyományteremtő programsorozat célja egyebek között az is, hogy Eszterháza újra a régió kulturális központjává váljon.

Forrás: MTI