Majdnem százan játszanak az Omega-oratóriumban Bátaszéken

Majdnem százan játszanak az Omega-oratórium szombati bemutatóján, amelyet a bátaszéki Nagyboldogasszony-templomban a torony helyreállításáért rendeznek.

Trunkos András producer az MTI-nek elmondta, hogy az oratórium Omega-dalokból vegyes kórusra, szimfonikus zenekarra és néhány rockzenei hangszerre komponált mű.

Ismertetése szerint a szombat este nyolc órakor kezdődő előadáson a nyíregyházai Cantemus Vegyes Kar és a Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar működik közre, a zenészek között az Omega együttesből Kóbor János, Benkő László és Debreczeni Ferenc játszik. Az oratórium az Omega együttes szerzeménye.

A másfél órás, négytételes kompozíció a Ballada a fegyverkovács fiáról című dallal kezdődik és a Gyöngyhajú lánnyal végződik; a számtalan nagy Omega-sláger mellett olyan dalok is szerepelnek benne, amelyeket az együttes élőben még soha nem játszott. A dalok kiválasztásakor fő szempont volt a templomi megszólalás, amelyhez alkalmazkodik a számok szövege.

Az oratóriumot látványelemek kísérik: a templom részeinek megvilágítása mellett az Omega-koncerteken ismert lézershow-t is láthat a közönség.

A bátaszéki származású Kóbor János korábban az MTI-nek úgy jellemezte a készülő művet, hogy barokk egyházi zene és meditatív, Pink Floyd-os hangzás jellemzi majd.

A koncertre eddig nyolcszáz jegy kelt el, a kiváló akusztikájú templom ezerfős közönséget képes befogadni – mondta Herendi János, Bátaszék plébánosa.

Az ötezer forintos jegyeket a bátaszéki plébánián lehet megvásárolni – tette hozzá.

A bátaszéki templomot, amelynek 82,5 méteres tornya az ország nyolcadik legmagasabbja volt, tavaly decemberben nyilvánították életveszélyessé. A 36 méter magas toronysisakot áprilisban eltávolították, a tornyot pedig ideiglenesen lefedték.

Az 1899 és 1903 között épült neogótikus templom eddigi megerősítése, valamint a bontás összesen 55 millió forintba került, amit a pécsi egyházmegye és a bátaszéki egyházközösség közösen finanszírozott. Az új toronysisak építésére a bátaszéki plébánia gyűjtést indított, az Omega-oratórium bevételét a helyreállításra ajánlották fel.

Forrás: MTI