Budapesten és a Balatonon forog a Swing, az „érzelmes komédia”

Romantikus komédiát készít Fazekas Csaba rendező, aki szeptember közepéig forgatja Swing című filmjét Budapesten és a Balaton körül. A történetben három különböző korú nő alakít egy haknizenekart, és turnéra indul.

Fazekas Csaba a forgatás szünetében az MTI-nek elmondta, hogy a történet három elkeseredett nőről szól, akiket egy éjszakán egymás mellé sodor az élet. Egy kiöregedett dizőz felkarolja őket, és létrehozza velük élete utolsó nagy művét, a Swing Angels nevű énekes haknizenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos és egy hakniszervező menedzser segítségével körbeturnézzák a Balatont. „Közben persze működni kezd a csoportdinamika, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, féltékenyek. A műfajt romantikus komédiának mondanám, de a Swing inkább érzelmes komédia lesz” – magyarázta.

Az alapötlet egy Andrew Sisters-lemez megvásárlása után jutott Fazekas Csaba eszébe. Szerinte az 1950-es évek egyik swing-boogie-woogie sztáregyüttesének dalai első hallásra bugyutának tűnnek, de mint fogalmazott, „mégis megmozgatják az embert”.

„Olyan történetet szerettem volna, amelyben a nőknek vidámnak kell mutatniuk magukat a színpadon, de azon kívül egy csomó minden történik velük, a valóság és a színpadi csillogás ütközik” – fogalmazott a rendező.

A három generáció szerepeltetését a rendező azzal indokolta, hogy így sokkal izgalmasabb történet kerekedhetett ki. A legfiatalabb a karrierje elindításával van elfoglalva, a középgenerációt képviselő nő a gyereknevelés és az énekesnői álmok között vergődik, a legidősebb szereplő pedig magánéleti válságával próbál megbirkózni, visszatérni az életbe – foglalta össze az alaphelyzetet az alkotó, aki csaknem tíz éve forgatta utolsó nagyjátékfilmjét, a Boldog születésnapot címűt.

Azóta a reklámszakmában dolgozott Fazekas Csaba, és úgy érzi, nem vesztett semmit, a reklámfilmekből sokat tanult. „Volt mindenféle, joghurt, autó, mosópor. Főleg a tempót, a stílust és a ritmust lehet fejleszteni a reklámokkal, amúgy teljesen más világ, más lépték” – foglalta össze tapasztalatait.

A Swing feszített tempóban készül, a 39 napos forgatás után az utómunka következik, a bemutatót március végére tervezik – mondta el a rendező, aki elegáns filmet képzelt el. Ebben Lakatos Márk stylist segíti, az operatőr pedig Garas Dániel, akivel már több reklámfilmet forgatott. A főbb szerepekben Csákányi Eszter, Ónodi Eszter és Törőcsik Franciska mellett Törőcsik Mari, Kulka János, Csuja Imre, Mészáros Béla, Gáspár Tibor, Nagy Mari, Szatory Dávid és Borbély Alexandra tűnik fel, Ónodi Eszter filmbéli fiát Bezerédi Bendegúz játssza. A zenei vezető Faltay Csaba zeneszerző-producer, aki többek között az Emil.RuleZ!-zel, a Kistehén együttessel dolgozott együtt. A dalokat Fekete-Kovács Kornél hangszereli.

„Jelenleg a Swing Angels első és egyben legsikertelenebb fellépést vesszük fel egy sótlan konferencián, ahol nem figyel rájuk senki” – mondta Ónodi Eszter, aki a korban középső énekesnőt alakítja. „Nagyon bírom a swinget, a Katonában futó darabunkban a Musik, Musikk, Musique-ben is hallható néhány” – fogalmazott, hozzátéve, hogy neki a forgatókönyv igényessége, finom humora tetszett meg először. A színésznő – aki a Boldog születésnapot című filmben is szerepelt – kiemelte, hogy Fazekas Csaba az eltelt évek alatt profivá vált, a forgatást az összhang és a jó hangulat jellemzi. „Egy énekesnőt alakítok, aki magát igazi profinak tartja, hiszen egyszer egy tehetségkutatón már szerepelt. Most döntés előtt áll: karrier vagy család” – jellemezte az általa alakított karaktert.

Törőcsik Franciska, aki legfiatalabb dívát játssza, szintén a forgatás jó hangulatára hívta fel a figyelmet. „A sminkszobában egyfolytában megy a röhögés” – jegyezte meg a színésznő. Az általa játszott Angéláról elmondta, hogy egy vidéki óvónőt alakít, aki énekesnő akar lenni. „Zenés-színész osztályba jártam, de a swinget mégsem ismertem eléggé. Most viszont nagyon megszerettem” – nyilatkozta az énekelt dalokról, hozzátéve, hogy most már nemcsak a színház és a film, hanem az éneklés is érdekli.

Csákányi Eszter szerint az általa játszott karakter egy klasszikus női történetet jelenít meg. „Egy idősödő nő történetét játszom, van benne szerelem, elválás, szépség, fájdalom és sok humor. Nagyon ideális női szerep” – fogalmazott a színésznő.

A Swing a Magyar Nemzeti Filmalap 325 millió forintos támogatásával készül az Unio Film, a Tv2 és a Sparks koprodukciójában mintegy 495 millió forintból.

Forrás: MTI