Csütörtöktől Végvári vigasságok Egerben

Csütörtökön kezdődik és augusztus 20-ig tart a XVIII. Végvári vigasságok Egerben programsorozat, amelyen számos újdonsággal találkozhatnak az érdeklődők.

A rendezvény leglátványosabb eleme az ostrom lesz, amelyet szombaton 18 órakor és vasárnap 11 órakor is előadnak a szereplők a Gótikus palota előtt, illetve a Varkoch-kapunál – mondta Csillag Tamás szervező a hétfői egri sajtótájékoztatón.

A Végvári vigasságokat korábban július második felében tartották, idén először rendezik meg augusztusban, közelebb az 1552-es ostrom valós idejéhez. Mivel idén ünneplik Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóját, az ostromjáték középpontjába az Egri csillagok cselekményfolyama kerül, bemutatják a regény főbb mozzanatait.

A hétvégén a regény más részei is megelevenednek a várban, a török katonák életéről szintén képet kaphatnak a látogatók: a magyar mellett egy török tábort is kialakítanak a szervezők.

Szécsényi Orsolya, a Dobó István Vármúzeum igazgatóhelyettese elmondta, hogy az 1996-ban indult rendezvénysorozat célja az egri vár hadtörténeti korszakainak bemutatása volt.

A bevezető napon, csütörtökön nemcsak a várat, hanem a múzeumot is bemutatjuk, a különböző kiállításokon muzeológusok vezetik végig a látogatókat – emelte ki Szécsényi Orsolya.

Az ostrom 38 napját stratégiai játék is bemutatja, este végvári őrtüzeket gyújtanak, és a török-arab kultúrát előadásokkal idézik fel. Ezen a napon mutatják be Dobó István hiteles arcrekonstrukcióját.

Péntektől már gyülekeznek a hagyományőrzők, ők a tábori életet tárják a vendégek elé három napon át, számos látványos programmal mutatják be a 16. század végvári életét. Lesznek ezen kívül koncertek, játszóházak, színpadi játékok, és nemcsak a várban, hanem a város több pontján, a belvárosban, az Érsek kertben és a Felsővárosban is rendeznek programokat.

Forrás: MTI