Sziget – Kecskeméten vizsgálják az asztronauta-jelölteket

Orvosok vizsgálják Kecskeméten a repülőbázison azokat az űrutazójelölteket, akik a Szigeten kapnak további feladatokat, majd hatan az egyesült államokbeli Orlandóba utazhatnak további kiképzésre. A kiválasztás végén a világ különböző országaiból érkező jelöltek közül 23-an kapnak lehetőséget arra, hogy elhagyhassák a Föld légterét.

A Sziget fesztiválon megvalósuló közép-európai űrkiképző központban hat ország 51 jelöltje, köztük 14 magyar verseng azért, hogy részt vehessen a globális űrtáborban az Egyesült Államokban. A program egy nemzetközi illatszergyártó nagyszabású kampányaként valósul meg.

„A kampány itthoni szakértője, Farkas Bertalan a héten további izzasztó feladatok elé állítja a nemzetközi és magyar űrutazójelölteket, hiszen a tengerentúli űrtáborba minden ország – így hazánk is – csak egy nomináltat küldhet. A szerencsés magyar kilétére augusztus 10-én, a Szigeten derül fény, úgy ahogyan a további 5 ország legjobbjait is itt hirdetik ki” – közölték kedden a szervezők az MTI-vel.

A közlemény felidézte, hogy hétfőn megérkeztek Budapestre a nemzetközi csapatok is, a jelölteknek „számos kemény fizikai és elméleti teszten kell bizonyítaniuk rátermettségüket a hét folyamán”. Kedden Farkas Bertalan vezetésével a jelöltek ellátogatnak a kecskeméti bázisra, ahol orvosi vizsgálatokon kell részt venniük.

A világűrbe vágyó fiataloknak csütörtök délelőtt a Szigeten elméleti teszteket kell kitölteniük, délután pedig városnézésre indulnak Farkas Bertalan és Kiss Ádám társaságában. A pénteki pihenőnapot követően szombat délelőtt további fizikai próbatételeket kell sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy estére kiderülhessen, ki az, aki nemzete legjobbjaként elutazhat az orlandói űrtáborba.

A magyar csapatot egy női versenyző is erősíti, aki egy héttel ezelőtt, a Sziget fotópályázatán jutott be a legjobbak közé.

A versenyzők egy kétszemélyes repülőgépen utaznak majd 103 kilométer magasságig, a repülés mintegy 60 percig tart. A floridai tábor decemberben lesz, az űrutazásra 2014-ben kerülhet sor. A programra 62 országból mintegy 500 ezren jelentkeztek, Magyarországról ötezren pályáztak a január 10-én kezdődött kampányban.

Forrás: MTI