Lángoló tűzszobrok Verőcén

A tűz segítségével, a közönség előtt jönnek létre azok az alkotások téglából és agyagból, amelyek a Duna partját világítják majd be péntek este a verőcei Gorka Tűz Fesztiválon – mondta el az MTI-nek a rendezvény kitalálója, a Gorka Kiállítás művészeti vezetője.

Sárkány Kata keramikus a megújult Gorka múzeum különleges rendezvénye kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a fesztivál névadói – Gorka Géza és Lívia – a magyar és a nemzetközi kerámiaművészet kiemelkedő alakjai voltak, akik maguk is folyamatosan kísérleteztek az anyaggal és a technikákkal.

„A pénteki rendezvény olyan több rétegű tisztelgés művészetük előtt, amelyben egyszerre kapnak helyet újszerű alkotások, egyedi égetési eljárások, megismételhetetlen performanszok és szakmai előadások” – fogalmazott.

Az egész napos program központi eleme a tűz, amely mind a művek létrejöttében, mind azok megjelenítésében kiemelt szerepet játszik.

A kettős helyszínen – a Gorka-házban és kertjében, valamint a Duna-parton – párhuzamosan zajló eseményeket a múzeum új, Kádasi Éva keramikusművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense és diákjai által épített fatüzelésű kemencéjének reggeli avatása nyitja meg, ahol a szakmai közönség és a látogatók először vehetik kézbe az elkészült „meglepetésdarabokat”, délután pedig a művész kiállítása nyílik meg.

A Duna partján 10 órától látványos szabadtéri programokkal kezdődik a fesztivál, ahol neves művészek – Szarka Tamás, Koleszár Ferenc, Boldog Anita, Benyusz Bence, Szarka Fedor Guido – és csapataik építik meg szobraikat, objektjeiket, amelyeket a száradás után a szabad ég alatt különböző eljárásokkal égetnek ki.

„A Szarka Tamás és a Székesfehérvári Művészeti Gimnázium hallgatói által létrehozott agyagtotemek, a May Zoltán vezette MTA kutatóinak óriás szilícium tetraédere vagy a téglából készülő labirintusszerű építmény mind-mind más égetési technológia révén nyerik el látványosan a végleges formájukat” – mondta el Sárkány Kata.

A szobrok fényei mellett este lángocskákat szállító „óriáskavicsok” jelennek meg a folyón, a parton pedig apró gyertyalángokból – mint egy óriási puzzle – összeáll Gorka Géza arcmása is.

Számos produkció helyszíne lesz estétől a víziszínpad: Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész és Szépvölgyi János professzor szakmai előadása mellett fellép Szemadám Tamás akusztikus gitárművész, a Csík Zenekar, a Chemical Singers és Mogács Dániel színész, humorista.

A múzeum szakmai irányítója kiemelte: az újjászületett Gorka kiállítóhely egyben szabadiskola és kutatási központ is lett, ez utóbbi esetében szoros együttműködés jött létre a MTA Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézetével a máz- és agyagkutatás területén.

Forrás: MTI