A közönség segítségével forgat klipet a Fish! a ZP-ben

Több szempontból is különlegesnek ígérkezik a Fish! zenekar augusztus 2-i koncertje a Zöld Pardonban. Amellett, hogy új dalokat hoznak a szeptemberben megjelenő, „Konzervzene” című albumukról, megünneplik énekesük születésnapját, illetve a jelenlévők bevonásával leforgatják legújabb videoklipjüket is.

fish_promoA magát 100% hard popként definiáló Fish! pár hete mutatta be a „Gyere ki a rétre” című dalukhoz készült kisfilmet, de a srácok máris egy új klip forgatásán törik a fejüket. Ehhez pedig a Zöld Pardon közönségét hívják segítségül augusztus 2-án, pénteken este 20 órától.
– A „Gyere ki a rétre” óriási népszerűségnek örvend a fiatalok körében, a YouTube nézettsége nem egész egy hónap alatt már túllépte a 60.000-et is, a mi legnagyobb örömünkre. És bár beharangozóként már készítettünk egy szöveges, illetve egy mobiltelefonnal forgatott videót is az új album egy-egy dalához, mégiscsak a „Gyere ki a rétre” az első igazi, hivatalos klip a „Konzervzene” című szeptemberben megjelenő lemezünkről. A ZP-be a régebbi, jól ismert számok mellett természetesen a készülő album vadiúj dalaiból is hozunk majd párat, ráadásul ezek közül az egyikre egy újabb klipet szeretnénk forgatni, méghozzá ott a koncerten. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükségünk lesz majd a közönség segítségére is, de hogy milyen formában, az egyelőre maradjon meglepetés – mondta Kovács Krisztián, alias Senior Hal, a banda énekese, aki éppen a csapat egyetlen nyári önálló koncertjén ünnepli majd a születésnapját, augusztus 2-án, este 20 órától, a Zöld Pardonban. A Fish! előtt a Csakazértis játszik majd.

A koncertre a belépő 400 Ft-ba kerül.

Az esemény meghívója

Részletek:
https://www.facebook.com/fishzenekar
http://www.fishonline.hu/
http://www.facebook.com/zoldpardon
http://www.zp.hu/

Forrás: PR Garden