Művészetek Völgye – Márta: jót tett a fesztiválnak a visszatérés a kezdetekhez

A visszatérés a kezdetekhez jót tett a Művészetek Völgyének – mondta Márta István vasárnap az MTI-nek. A fesztiváligazgató elégedett az első három nappal, amely alapján nagyobb a rendezvény látogatottsága, mint tavaly volt.

23. Művészetek Völgye – Július 26. – augusztus 4.

Vasárnap kényelmesen, tolongás nélkül lehetett élvezni a fesztivál programjait, kivéve, ha az igazán népszerű programhelyszínekre akart bejutni a látogató. Ilyen – mint az elmúlt években mindig – a Kaláka-udvar, ahol minden talpalatnyi hely elkel akár Geszti Péter a vendég, akár gyermekkoncert zajlik. De töretlen a népszerűsége a Hobo Clubnak és Palya Bea Palya-udvarának is.

Az évek során változtak a kapolcsi porták: némelyik megszűnt, másutt újak nyíltak, így történt idén is. A forró napokon a pataknak van a legnagyobb sikere, amely éppen a fesztiváltér közepét szeli ketté.

Márta István az MTI tudósítójának a helyszínen vasárnap elmondta, elégedett az első három nappal, a hűséges fesztiválozóknak is köszönhetően a tavalyihoz képest 10-15 százalékkal nőtt a rendezvény látogatottsága. Nagy sikert arattak a komolyzenei koncertek a kapolcsi katolikus templomban és a Baranya megyei zenészek a Muharay-színpadon – tette hozzá.

„Örömmel konstatálom, hogy amit célul tűztünk ki, hogy egy mosolygós fesztivált csináljunk, teljesült” – fogalmazott Márta István.

A fesztivál a jövő héten is – egészen augusztus 4-ig – várja a közönséget koncertekkel, irodalmi, népművészeti programokkal Kapolcs mellett és Taliándörögdön; az utóbbi helyszínen a református templomban és az Ősök házában lesznek programok, és a hagyományokhoz híven Szőke András is megtartja „osztályfőnöki óráit”.

A Művészetek Völgye fesztivált már tavaly is családiasabb hangulatban, a korábbiaknál jóval kisebb költségvetésből rendezték meg. Akkor 120 ezren voltak kíváncsiak a rendezvényre.

Forrás: MTI