Útjára indul a 30Y jelű kultúrbusz Szombathelyen

Városi Kult-Tour-Busz néven buszjáratot indítanak augusztus elsején Szombathelyen: az oladi és kámoni városrész között közlekedő 30Y járat kulturális és turisztikai feladatokat is betölt.

A rendhagyó járat az indítás napján rövidített útvonalon, a Thököly utcától Kámonig közlekedik. A buszon Lékó Tamás koncertfotóiból nyílik kiállítás, a zenei élményt pedig Beck Zoltán, a 30Y zenekar énekese nyújtja az utazóközönségnek. A járaton az együttes tagjaival utazhatnak a zenekar honlapján indított játék nyertesei is. A program zárásaként a szombathelyi kötődésű együttes az esti órákban a Ferences kertben ad akusztikus nagykoncertet – mondta el Novák Edina, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ munkatársa az MTI-nek.

Felidézte, hogy a vasi megyeszékhelyen korábban volt 30Y jelű busz, erről kapta nevét a zenekar is. A járat ma 3-as jelzéssel közlekedik.

Most Marton Zsolt alpolgármester kezdeményezésére, a közgyűlés döntése alapján a zenekar tiszteletére állítják vissza a 30Y járatot, amely a 3-as útvonalán közlekedik majd hetente-kéthetente.

A zenés helyi járat kiállítótérként és koncertteremként fog működni. A tervek szerint a városi körutazásra zenekarokat hívnak meg, a 30Y zenekar koncertfotóit bemutató mozgótárlatot helyi kötődésű képzőművészek, fotósok kiállításai váltják fel – tette hozzá Novák Edina.

Megjegyezte, hogy a Városi Kult-Tour-Buszra „sima” buszjeggyel vagy érvényes bérlettel szállhatnak fel az utasok. A busz a mintegy kétórás koncert ideje alatt kétszer-háromszor is végigjárja az útvonalat.

Felidézte, hogy a 30Y együttes tagjai Szombathelyen jártak főiskolára, gyakran közlekedtek ezzel a járattal. Tavaly a magyar dal napján koncertet adtak Szombathelyen, ekkor a város „nosztalgiajáratozást” is szervezett számukra: az együttes buszra szállt, végigzenélték az utat, a végállomáson pedig rögtönzött koncertet adtak.

Forrás: MTI