Az AlkalMáté Trupp előadása Száraz Dénesről a Jurányiban

Osztálytársukról vallanak az egykori színészosztály tagjai: Száraz Dénes – Vele de Nélküle címmel augusztus 1-jétől 4-ig, összesen öt alkalommal láthatja az AlkalMáté Trupp előadását a közönség a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

A Száraz Dénesről szóló produkcióval folytatódik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban, Máté Gábor és Horvai István osztályában végzett színészeinek előadás-sorozata. A korábbi években hagyományosan Zsámbékon létrehozott produkciók után az idén nyáron új helyszínen, a Jurányi Inkubátorházban látható a sorozat következő darabja.

Az egykori osztály tagjai, az egyetemről frissen kikerült színészek elhatározták, hogy minden nyáron találkoznak, és volt osztályfőnökük vezetésével – AlkalMáté Trupp néven – évente új előadást mutatnak be. Az első években három különböző produkció született, majd 2007-ben indították azt a sorozatot, amelyben évről évre egyik osztálytársuk életét dolgozzák fel. Az idei, a hetedik produkció címszereplője Száraz Dénes.

Eddig Járó Zsuzsáról (2007-ben), Szandtner Annáról (2008-ban), Kovács Patríciáról (2009-ben), Máthé Zsoltról (2010-ben), Mészáros Mátéról (2011-ben) és Péter Katáról (2012-ben) készült darab.

„Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség” – mondta korábban az MTI-nek Máté Gábor hozzátéve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt is jelentette, hogy ez a munka 14 évig tart.

Véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, ami minden évben elkészül az osztályról. A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét. „Ez szakmailag is nagyon izgalmas, hiszen mindig arról szól, hogy ki hol tart” – mondta Máté Gábor.

A társulat évente sorshúzással dönti el, a volt osztály mely tagjának életéről készítsen új darabot. A 2014-es produkció főhősének neve az idén derül ki, mindig az utolsó előadáson tartják a sorsolást, a közönség előtt.

Az idei produkcióban Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patrícia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté, Péter Kata, Szandtner Anna és Vajda Milán szerepel. A Máté Gábor rendezte előadást augusztus 1. és 4. között játsszák a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban.

Forrás: MTI