Augusztusban Ostromnapok lesznek Kőszegen

Hetedik alkalommal szervezik meg a Kőszegi Ostromnapok rendezvényeit, amelyek idén is több hétvégén zajlanak a történelmi kisvárosban – tájékoztatták az MTI-t csütörtökön a szervezők.

Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere elmondta: az ökölvívók Ostromkupáját az augusztusi ifjúsági Európa-bajnokság miatt már e hét szombatján megrendezik a Fő téren a szlovák és a magyar ifjúsági válogatott részvételével.

A várvédők felkészültek az ostromra, Horvátországban, majd Csobánc váránál is részt vettek ostromjátékokon, hogy augusztus első hétvégéjén az 1532. évi ostromra emlékezve a siker reményével fogadhassák a Kőszegre érkező törököt és a várhatóan szép számú turistasereget – fűzte hozzá.

A szervezők a bőséges katonai program mellett a török kultúra megismertetésének is tág teret szánnak. A Kőszegi Művészeti Egyesület Törökország című témakiállítását Nejat Dogan bécsi török kulturális és idegenforgalmi követségi tanácsnok nyitja meg augusztus 2-án, emellett török kulturális csoport is érkezik a rendezvényre.

Az augusztus 2-án, pénteken kezdődő Ostromhétvégén a Hollóének Hungarica és a Haninah Projekt koncertje mellet minden este lesz táncház. Horvát, moldvai és bolgár zene idézi a Balkán hangulatát, szombat éjjel pedig DJ Ali arab és török zenéjére szórakozhat a fesztiválozó közönség.

A gyerekeket pénteken a darabontok, szombaton apródpróba, vasárnap pedig solymász bemutató és bábelőadás várja. A török katonák tábora a Várparkban, míg a védők sátrai az elővár körül fogadják a látogatókat, a belvárost pedig betölti az elmaradhatatlan vásár, ahol az éhes vendég török és horvát specialitásokat is kóstolhat.

A gyalogos, tüzérségi és lovas katonai bemutatók között fellép az Ataru, a Be-Jó Táncegyüttes, a Kőszegi Orientális Táncklub, a Kőszegi Mazsorettek, a Hajnalcsillag Néptáncegyüttes, a török EKiP Folk Ensemble, a Gradistyei Horvát Kultúregyesület, az Esztenás Együttes, a Pravoband és a Kőszegi Fúvósok.

A jelmezes felvonulás szombaton 16 órakor, az ostrom 18 óra 30 perckor kezdődik a Fő téren és a Jurisics-vár melletti sétányon. A hétvégére múzeumpedagógiai programokkal, próbatételekkel, kézműves foglalkozásokkal készül a Jurisics-vár, ingyenes csoportos tárlatvezetések és vezetett túrák is lesznek a múzeumokban.

Az Ostromhétvégét követő hetekben a program hastáncfesztivállal, amatőr sakkversennyel, utcabállal, vezetett túrákkal és kiállításokkal folytatódik, majd a Kőszegi Fúvósok Ostromkoncertjével zárul augusztus 30-án.

Forrás: MTI