Több mint húsz végvári hagyományőrző csapat a X. Gyulaffy Napokon

Több mint húsz végvári hagyományőrző csapattal rendezik meg az ország egyik legnagyobb végvári seregszemléjét és harci bemutatóját a jubileumi, X. Gyulaffy Napokon Csobánc várában a hét végén.

A Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium és a Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány célja a történelmileg hiteles, a hajdani kultúrát a hagyományoknak megfelelően visszaadó és értékőrző turisztikai program megrendezése – mondta az MTI-nek Németh Gyula várkapitány. A bevételt a csobánci vár romjainak megóvására fordítják.

A július 12. és 14. között megrendezendő középkori forgatag keretében életre kel az 1500-as évek török kori Magyarországának élete, hangulata.

Az érdeklődők ízelítőt kapnak a kihalófélben lévő mesterségekből, a néphagyományok, népszokások felidézésén keresztül megismerhetik a kor hagyományait, az őshonos magyar haszonállatvásárok hangulatát és kóstolót kaphatnak a török és magyar konyha ínyencségeiből.

A gyermekeket egész napos játszóház, várfoglaló, mesemondó, bábszínház és más színes programok várják.

Díszes lovasbandériumok felvonulása és bemutatója idézi fel a kor harci szellemét. Az autentikus népzenei és népművészeti műsorokon megelevenedik a magyarság gazdag kultúrája, az egész estét betöltő táncházban pedig vendégek megtanulhatják a magyar tájegységek táncait – mondta a várkapitány.

A Csobánc várához fellátogatók ismertetést kapnak a vár és környékének történetéről, hősies védőik legendájáról, a várhoz vezető úton pedig ízelítőt adnak a történelmi borvidék boraiból és szőlőművelési kultúrájából.

A 10. Gyulaffy Napok Csobáncért az ország egyik legnagyobb végvári seregszemléje, amelyen részt vesz az I. András Király Lovagrend, a Bajvívó Magyarok Veresegyházi Szablyavívó Egylet, a Bakonyi Poroszkálók, a Batthyány Bandérium, a Bornemisza János Hagyományőrség, az Egri Vitézlő Oskola, az Esseg Várának Történelmi Hagyományőrző Lovas Egyesület, a Gölbasi Vitézei Egyesület, a Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium, az Iloncsuk Szabadcsapat, a Keszi Lövők, a Kőszegi Darabontok, a Mezőföld Hajdúi, a Nádasdy Ferenc Bandérium a, Nyargaló Lovas Hagyományőrző Egyesület, a Salföldi Kopjások, a Siklósi Sárkányos Lovagrend, a Szent László Völgyi Hagyományőrség, a Váli Hunok, a Várőrség Alapítvány és a Végeknek Tüköri.

A várban magyar, perzsa és török táborokat is meg lehet tekinteni, míg a gyulakeszi iskolában fotókiállítások és kerámiatárlat nyílik.

Forrás: MTI