Virtuóz kongások és közös zenélés a délegyházi dobfesztiválon

Afrikai, latin-amerikai és közel-keleti ütőhangszerek szólalnak meg július 11. és 13. között a délegyházi tavak egyikének partján rendezendő dobfesztiválon, amelyen fellép Közép-Európa első kongása, a 30 éve Kolumbiában élő Dely István is.

A dobfesztivált most először rendezik a tiszta vizű tavairól ismert Pest megyei Délegyházán, ugyanis a korábbi helyszínen, a Békés megyei

Dévaványán megváltoztak a körülmények – magyarázta az MTI-nek Zsarnai Gábor főszervező, művészeti vezető.

Kényszerűségből két évet ki is hagytak, ám a szervezők bíznak abban, hogy a mostani, immár 10. fesztiválra így is legalább 1500-2000 vendég érkezik Délegyházára.

A dobfesztival.hu honlapon és egyéb fórumokon meghirdetett zenei esemény számos meglepetésben bővelkedik, ám annyiban követi a hagyományt,

hogy ezúttal is a közös muzsikálást, dobolást, a családias együttlétet, a ritmus élvezetét helyezik előtérbe. A fesztivál kiemelt fellépője Dely István lesz,

aki a hetvenes években úttörő szerepet vállalt a latin ütőhangszerek elterjesztésében. Fellépett az LGT-vel, Zoránnal és számos neves dzsesszegyüttessel.

Európában, Afrikában, a karibi térségben és az Egyesült Államokban tanítja az általa lejegyzett kolumbiai és latin ritmusokat, ideje csak ritkán engedi meg,

hogy Magyarországra látogasson. Július 12-én feleségével, a „Kolumbia hangjaként” ismert Leonor Delyvel, valamint virtuóz kongajátékos fiával, Shango Delyvel lép fel – emelte ki Zsarnai Gábor.

A világ számos szegletéből Délegyházára érkező neves zenészek közül a guineai születésű Cheikh Ibrahim Fall „Ibro” és zenekara sodró lendületű autentikus nyugat-afrikai ütőhangszeres muzsikája mellett közel-keleti ritmusok, has- és törzsi táncok is fűszerezik a programot.

A fesztiválozók számos különleges hangszerrel és több dobkörrel is megismerkedhetnek. Az alaphangulatot a nap 24 órájában a közösségi zenélés, valamint a tánc teremti meg, de workshopok és családi programok – például hangszerkészítés és íjászat – is várják a dobfesztivál látogatóit.

Forrás: MTI