Magna Cum Laude: új dal, klip és nyári nagykoncert

Hosszú éveket kellett várni, hogy a Magna Cum Laude zenekar újra videoklipet forgasson. A csapat utoljára 2006-ban állt így kamera elé, ám most, a legújabb, Köszönet című dalukhoz készítenek klipet. A dal, a jövőre készülő lemezük előfutára és az örökké tartó szeretetről, barátságról szól.

MCL_klip_szineszek

A klipben az MCL tagok életen át tartó barátságát kísérhetjük végig és a videoban a már megöregedett zenekart négy nagyszerű színész személyesíti meg: Mező Misit Nyári Oszkár, Szabó Tibit Borbiczki Ferenc, Kara Misát Csuja Imre, Kilián Imit Bicskey Lukács. A klipet pedig Galler András „Indián” rendezi. A forgatási munkálatok folyamatosan zajlanak, az új videoklipet előre láthatólag két hét múlva mutatják be.

A zenekar jövőre nem csak új lemezzel készül, hanem a nagy születésnapi koncertjükre is! Ezért a már hagyományosnak mondható év végi budapesti nagykoncertjüket, idén kivételesen nyáron tartják. Augusztus 2-án a Budapest Parkban, egy két órás rendhagyó koncert keretében a nagy slágerek mellett felcsendülnek már új dallamok is, valamint a Köszönet című dalukhoz készített videoklipet is levetítik!