Koronázási Ünnepi Játékok – Székesfehérvár, 2013. augusztus 17–18.

koronazasi_logo_feherSzékesfehérvár, a magyar királyok koronázóvárosa Magyarországon 1916 óta nem látott ünnepi eseménysorozatra készül. Elhatározta, hogy Koronázási Ünnepi Játékok címmel egy évente megrendezendő ünnep keretén belül megidézi az ott koronázott, illetve ott nyugvó nagy királyaink alakjait.

Szikora János megfogalmazása szerint: „Hagyományt élesztünk újra, és ezzel új hagyományt szeretnénk teremteni. Ezentúl minden évben néhány napra feltámad majd és a fehérvári falak közé költözik a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy  királyunk alakjával. Reményeink szerint így az emberek emlékezetében lassan felépül majd az a Pantheon, amelyben történelmünk minden sorsfordító nagy alakja elnyeri végre méltó helyét.”.

FENYEKlatvany1

A maga nemében páratlan ünnepi program ötlete a színház szellemi műhelyében formálódott ki, és híven tükrözi a 2012 augusztusában a Vörösmarty Színház igazgatói székét elnyerő Szikora János és csapatának szándékát: a magyar történelemben szakrális fővárosként és koronázóvárosként évszázados hagyományokkal büszkélkedő Székesfehérváron érdemes feleleveníteni a gazdag múltat, és a művészet erejével megidézni a rendkívüli eseményt. A színház azt vállalta, hogy minden évet egy-egy király alakjának szentel: a fehérvári Szent István Emlékévhez kapcsolódóan 2013-ban ez a történelmi alak maga Szent István.

Latvanyterv_helyszín3

A Koronázási Ünnepi Játékok fő eseményei közé tartozik a történelmi óriásbábok felvonulása. Szent István, Szent Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik püspök négy és fél méter magas bábjait Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész tervezi, a kiviteli munkálatokban székesfehérvári iskolák tanulói is részt vesznek. A bábok nagyszabású hagyományőrző felvonuláson gördülnek végig Székesfehérvár történelmi belvárosán.  A történelmi Fő utca házainak falain a Képes Krónika, az Anjou Krónika és a Vásáry Kódex festett képeinek segítségével monumentális, mozgó „történelmi képregényként” elevenednek meg Szent István életének eseményei.

lovasok

A Koronázási Ünnepi Játékok fénypontja maga a Koronázási szertartásjáték, amely autentikus helyszínen, az egykori Nagyboldogasszony-bazilika helyén, királyaink koronázó helyszínén, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán valósul meg grandiózus díszletek között, több mint száz fő részvételével. A főszerepeket Gáspár Sándor, Trokán Péter, Varjú Kálmán, Lábodi Ádám alakítják. Az oratorikus játék rendezője Szikora János.

Az esemény Facebook oldala