A BFZ-vel nyílik meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpad kedden

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) koncertjével kedd este nyílik meg az árvíz miatt júniusban zárva tartó Margitszigeti Szabadtéri Színpad.

Az ünnepélyes eseményen játssza el a zenekar a június 19-én elmaradt Szabadság-napi koncert műsorát – közölte az MTI-vel a Szabadtér Színház igazgatósága.

A megnagyobbított színpad első fellépőjeként a Budapesti Fesztiválzenekar  Mozart G-dúr szimfóniáját és Bizet-Scsedrin Carmen-szvitjét adja elő Takács-Nagy Gábor vezényletével.

„Három évvel ezelőtt találkoztam először a svájci Verbier Fesztiválon Rogyion Scsedrinnel. Mindjárt barátságot is kötöttünk az orosz zeneszerzővel és feleségével a híres balerinával, Maja Pliszeckájával. Áprilisban eljöttek Budapestre a BFZ hangversenyére – mondta el az MTI-nek a karmester.

Takács-Nagy Gábor szerint a zenekar tagjainak óriási élmény volt, hogy az alkotó beült a próbára és elmondta, mi fontos neki, így valamelyest részt vett a mű betanulásában. „Mi, muzsikusok egy életen át próbáljuk kitalálni, hogy mit gondolhatott Mozart vagy Beethoven a kompozíciójának egy-egy részletéről.” A kottakép persze tájékoztat, de csak olyan, mintha valakinek az arcát nézzük – vélte. „Hogy az arc mögött mi van, milyen gondolatok kavarognak a velem szemben ülő fejében, azt csak találgathatom, ha nem beszélgetünk.”

Ha egy zeneszerző jelen van és felkiabál a pódiumra, „Gábor ez túl lassú”, az talán nem túl kellemes, de nagyon hasznos – idézte fel Takács-Nagy Gábor. Scsedrinről az a tévképzet él Magyarországon, hogy szovjet zeneszerző, holott ő orosz és igazi úr – jegyezte meg a karmester. „Édesapja Sosztakovics titkára volt, a család gyakran vacsorázott vele vagy találkozott Prokofjevvel, tehát valójában a nagy orosz hagyomány folytatója.”

Mivel a koncertre a jegyek korábban már elfogytak, a szervezők nemcsak a Víztorony-udvaron, hanem a főbejárat előtt is elhelyeznek el kivetítőket és székeket.

Az ünnepi koncert közönsége először pillanthatja meg az Európa-szerte egyedülálló kivitelű impozáns színpadtetőt, foglalhat helyet az új nézőtéri székekben és veheti birtokba a felújított kiszolgáló tereket.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad, amely éppen most ünnepli fennállásának 75. évfordulóját, jelentős felújítási munkák után nyitja meg kapuit a közönség előtt. Budapest főváros önkormányzatának vezetése Budapest új díszpolgárait is meghívta a hangversenyre.

Forrás: MTI