Somló Hegy Hangja Fesztivál – A Somló-Ság kulturális tengelyén

Időpont, helyszín: 2013. július 18-21., Doba – Erdődy Kastély

Immár öt éve, hogy a Somlói Térség több közéleti szereplőjének összefogásával létrejött az első Somló Hegy Hangja Fesztivál. Az esemény olyan térséget igyekezett életre kelteni, ahol a kultúra szereplői és produktumai erősen kallódóban voltak. Alig működtek művészeti csoportok, közösségek, a kultúrházakat szinte kizárólag az utazó alkalmi árusok használták, az emberek egyetlen közösségi tere a vendéglő volt.

Cimbaliband

Cimbaliband

A Somló fellelhető hagyományokban gazdag, évszázados értékekkel rendelkező, szunnyadó vidék. A Hegy borászai mostanság kezdenek ráébredni arra, hogy a többi borvidék már rég felismerte az összefogásban, a helyi értékek védelmében és a szélesebb rétegekre is ható közösségi eseményekben rejlő lehetőségeket és ezeket kiaknázva igen hatékonyan propagálják boraikat, turisztikai kínálatukat.

Csik Zenekar

Csik Zenekar

A Somlón – több helyi hatású – program után a Somló Hegy Hangja Fesztivál volt az első esemény, amely túlmutatott a kistérség határain. A rendezvény szervezői a helyi emberek kulturális szokásaihoz, érzékenységéhez igyekeztek kijelölni a programok fő vonulatát. A legnagyobb szerepet a népi alapú világzene, az autentikus népzene és az értékes jazz muzsika kapja. A kiegészítő programokban nagy hangsúly kerül a családok, kisközösségek kikapcsolódásának lehetőségére és a helyben fellelhető, termelődő értékek bemutatására, népszerűsítésére.

Ferenczy György és a

Ferenczy György és a Rackajam

A Fesztivál idén július 18-21-ig kerül megrendezésre a dobai Erdődy Kastély gyönyörű ősparkjában. Az előadók közül nem maradhatnak ki a magyar népzenei, világzenei és jazz élet legkiválóbbjai.

Fontos szerepet kap a Somló bora, mely a legjellegzetesebb magyar fehérbor. Különleges savaitól, ásványi anyagaitól kap sajátos ízvilágot a négy somlói alapbor (furmint, olaszrizling, juhfark, hárslevelű). E borokat a Somló bortermelői a helyi termékvásárban kínálják a vendégek számára.

Program
Folyamatos programok:
– Ökovásár, helyi termék vásár
– Borvásár
– Kézművesek, mesteremberek vására, bemutatók, foglalkozások, gyermekjátszótér
– Cigány Hagyománysátor
– A térség Várkapitányságainak programja, kiállítása

Július 18. csütörtök
– Szászcsávás Band
– Magyarpalatkai Banda
– Szalonna Banda
– Aranysarkantyúsok és Aranygyöngyösök gálaműsora
– Lighthouse Music
–  Elsa Valle

Július 19. péntek
– Szászcsávás Band
– Magyarpalatkai Banda
– Técsői Banda
– Fláre Beás
– Romungro Fiúk
– Táncol-Kodo Táncegyüttes
– Romengo
– Duna Művészegyüttes
– Both Miklós, Szokolai Dongó Balázs
– Balázs Elemér Group

Július 20. szombat
– Szászcsávás Band
– Magyarpalatkai Banda
– Szeret zenekar
– Nadara zenekar
– Romano Trájo
– Túlpart Együttes
– A Köztársaság Bandája
– Csík Zenekar
– Ferenczi György és a Rackajam
– Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes – Tabán zenekar
– GEOTÚRA Czibula Györggyel

Július 21. vasárnap
– Térségi amatőr művészeti csoportok kulturális találkozója.

(Dobai daloskör, Kerta Néptánccsoport, Csögle Néptánccsoport, Lyra Dalkör Somlóvásárhely, Kemenesmagasi Citerazenekar, Kemenesalja Néptáncegyüttes, Ajka-Padragkút Táncegyüttes, Veszprém-Bakony Táncegyüttes és a Zagyva Banda, Apetka Táncegyüttes, Kemenesalja Néptáncegyütes, Rábagyöngye Kultúrcsoport, Margaréta Népdalkör, Cirbolya Citerazenekar, Kacagógerle Népdalkör, Fekete Néptánccsoport…)

– Színházak, játszóházak, kézműves foglalkozások
– Aranygyapjú Társulat
– Bécsi Délibáb Néptáncegyüttes – Tabán zenekar
– Kákics Együttes
– Borfolk
– Szívek Zenekar
– Magyar Népi Virtuózok – Csík János vezetésével
– Zagyva Banda
– Cimbaliband

Táncház
Csütörtökön, pénteken és szombaton 23.00-tól táncház Papp Zoli Kocsmájában. Házigazda a Zagyva Banda, vendégek az erdélyi zenekarok.