Autista lány grafikáit mutatja be egy budapesti kiállítás

A szeptember végén Budapesten megrendezendő X. Nemzetközi Autizmus Kongresszus közönsége előtt is bemutatják Mihálykó Tamara autizmussal élő alkotó Én, Te, Ők… című tárlatát, amely jelenleg a budapesti Klauzál13 Könyvesbolt és Kortárs Galériában látható.

A Mosoly Otthon Közhasznú Alapítvány (MOHA) által szervezett tárlaton Mihálykó Tamarának, a miskolci Szimbiózis Alapítvány lakójának mintegy 500 rajzból álló grafikai sorozatát mutatják be. A fiktív naplóként is értelmezhető képek témája a házasság, a barátság, az emberi kapcsolatok, helyszínei, például a felújított lakás vagy a diszkó – közölte az alapítvány az MTI-vel.

A július 21-ig látható kiállítás az AutisticArt elnevezésű képzőművészeti program keretében jött létre. Az autizmussal élők tehetséggondozását és vizuális fejlődését a MOHA 2010 óta képzőművészek bevonásával végzi. A program alatt több tehetséget fedeztek fel és több mint ezer műalkotást, két országos kiállítást és négy jótékonysági aukciót szerveztek.

Az alapítvány célja, hogy elérhetőbbé, megismerhetőbbé és szerethetővé tegyék a sokak számára idegen és megközelíthetetlen világot, az autizmust.

Az autizmussal élő gyermekeket és felnőtteket segíti országszerte 12 lakóotthon üzemeltetésével és az ott folyó művészeti terápia szervezésével a 2007-ben megalapított MOHA. A lakóotthonokban nemcsak emberhez méltó teljes életet élhetnek az autizmussal élők, hanem a művészeti terápiának köszönhetően kibontakoztathatják tehetségüket is.

Forrás: MTI