Coming out – Budapesten forog Orosz Dénes új filmje

Csányi Sándor főszereplésével készül Orosz Dénes új filmje, a Coming out, amely egy meleg műsorvezetőről szól, aki hirtelen a nőkhöz kezd vonzódni.

A vígjátékot 35 napig forgatják, jelenleg a 28. napnál tartanak és feszített tempót diktálnak – mondta a rendező az MTI-nek kedden a forgatás szünetében, hozzátéve, épp egy bulijelenetet rögzítenek. Orosz Dénes megjegyezte: mintegy 40 helyszínen dolgoznak, szerinte a feszített tempó ellenére jó hangulatban. A mintegy 420 millió forintból készülő Coming out költségvetéséhez a Magyar Nemzeti Filmalap 280 millió forintos gyártási támogatást nyújtott – mondta el az MTI-nek Kálomista Gábor, a film producere. A bemutatót decemberre tervezik.

A Coming out című film forgatókönyvét a Filmalap támogatásával fejlesztették az alkotók, Divinyi Réka fejlesztési igazgató hangsúlyozta, hogy az elfogadás kérdése egy vígjáték által szélesebb közönséghez juthat el ma Magyarországon. „A készülő film nagy előnye, hogy a megszokott sztereotípiáktól mentesen és sok humorral beszél ezekről a kérdésekről” – fogalmazott.

Orosz Dénes a történetet ismertetve elmondta, hogy a filmben a Csányi Sándor által megformált karakter büszkén vállalja másságát, és éppen amszterdami esküvőjére készül kedvesével, Balázzsal (Karalyos Gábor). Egy váratlan esemény hatására azonban szokatlan dolgokat észlel magán, vonzódni kezd a női nemhez. A rendező a történetet maga írta. „Nagyon szeretem a kifordított történeteket, meglátni egy-egy szituáció fonákját. És amúgy is érdekel azoknak a sorsa, akik kilógnak a sorból” – fogalmazott, hozzátéve, hogy alapvetően a „vígjátéki alaphelyzet” és a történet mélysége keltette fel az érdeklődését.

Szerinte a Coming out érzékeny témát érint, amelyről jelenleg a vígjáték műfajában lehet a legkönnyebben szólni. „Ez nagyon bölcs műfaj, ugyanakkor nagyon nehéz is. Alkalmas mindenféle gondolat kifejtésére, ráadásul miközben nevetünk, nagyon sokat tudunk meg önmagunkról” – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy mit fog szólni a közönség a homoszexualitásról szóló filmhez, azt felelte, hogy őt a figura identitásválsága érdekli, és az ebből fakadó komikum. „Azért, mert rizikós a téma, nem szabad meghátrálni” – hangoztatta. Hozzátette, tudja, hogy egy vígjáték nem képes nézőpontokat, véleményeket megváltoztatni, de szerinte képes „görcsoldóként” hatni, hiszen nem tabuként kezeli a témát. Kitért arra is, hogy azért esett Csányi Sándorra a választása, mert nagyszerű komikusnak tartja a színészt. A női főszerepre számos színésznőt megnézett a próbafelvételeken, végül Tompos Kátyát, a Nemzeti Színház művészét tartotta a legjobb választásnak. A további szerepekben Karalyos Gábor, Für Anikó, Gyabronka József, Mucsi Zoltán, Simon Kornél, Mészáros Tibor, Scherer Péter, Takács Kati, Hegedűs D. Géza tűnik fel.

Csányi Sándor az MTI-nek elmondta, a film egy sikerei csúcsán álló meleg férfiról szól, aki nehezen tudja elfogadni azt, hogy hirtelen egy nőhöz kezd vonzódni. Ha erről a témáról akarunk beszélni, nem biztos, hogy a szociografikus megközelítés a megfelelő. Azt kellene az emberekhez eljuttatni, hogy nincs semmi rendkívüli abban, hogy valaki meleg – vélekedett Csányi Sándor, hozzátéve, hogy a filmben nem lesznek provokatív jelenetek, könnyed, felszabadult vígjátékot forgatnak.

Forrás: MTI