Átadták a Ferenczy Múzeum új épületét Szentendrén

Átadták a Ferenczy Múzeum új épületét, amely Szentendre legnagyobb világi műemlékében lelt otthonra. A korszerű létesítményben a Ferenczy-hagyaték mellett a szentendrei festészet áll a középpontban, újdonsága, hogy pincerendszerében kőtár kap helyet.

Kortárs tárlat a Ferenczy Múzeum új épületében Szentendrén 2013. június 18-án. - MTI fotó: Kovács Attila

Kortárs tárlat a Ferenczy Múzeum új épületében Szentendrén 2013. június 18-án. –
MTI fotó: Kovács Attila

A múzeum keddi ünnepélyes megnyitóján az épület történetéhez kapcsolódva avatták fel Radnóti Miklós emléktábláját az udvar falán: a költő ide vonult be második munkaszolgálatára 1942 júliusában. Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára megnyitó beszédében kiemelte: az új Ferenczy Múzeummal teljesednek ki a szentendrei múzeumi fejlesztések. A vidéki kulturális intézményhálózat év eleji átalakításával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy minden visszakerült a helyére.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány és az önkormányzatok közötti tárgyalások során Szentendre igazi partner volt. A múzeum működéséhez a központi költségvetés 141 millió forinttal, a város 50 millióval járul hozzá, utóbbi Halász János szerint országosan is kiemelkedő mértékű hozzájárulás. A fejlesztés az Új Széchenyi Terv segítségével jött létre, a kiállítás megvalósításához 55 millió forint támogatást biztosított a kulturális államtitkárság.

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete arról szólt, hogy Radnóti Miklós magyarnak vallotta magát, „személye jól illusztrálja, hogy évek hosszú során át mi történt zsidó honfitársaimmal. Magyarnak tartották magukat, Magyarországot a hazájuknak, és a magyarnál is magyarabbak szerettek volna lenni”.

A misszióvezető kifejtette, hogy a magyarországi zsidóknak a holokauszt során összes álmuk, törekvésük, reményük összetört, és ezt a nácik és magyar kollaboránsaik okozták.

„Radnóti Miklós mindannyiunk számára elsősorban költő, aki a világirodalom egyik legszebb szerelmes versét írta. (…) Emlékezzünk rá úgy, mint a 20. század egyik legnagyobb költőjére” – mondta Ilan Mor.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton múzeumigazgató köszöntőjében hangsúlyozta: fontosnak tartották a szembenézést az épület múltjával, benne legsötétebb korszakával is, amikor munkaszolgálatosokat gyűjtöttek itt össze, és a költő ebben az épületben raboskodott. Hozzátette: a számvetés egyúttal új kezdet is, amikor a Ferenczy Múzeum azokhoz a nemes hagyományokhoz tud visszatérni, amelyet az egykori építtető, Pajor Gáspár, a Ferenczy család vagy a két világháború közötti szentendrei festők hagyatéka testesít meg. Dietz Ferenc polgármester köszöntő beszédében felhívta a figyelmet: az épület úgy újult meg, hogy megőrizte lényegét, és „végre megtalálta végleges rendeltetését: a kultúra közvetítését”.

A múzeumépítés 2011. október 14-étől 2012. december 3-áig tartott, a mintegy egymilliárd forintos fejlesztés eredményeként az egyik legkorszerűbb a vidéki múzeum jött létre, egyebek mellett információs pultokkal, beépített hangosító rendszerrel.

Forrás: MTI