Indul a Hatvani nyár rendezvénysorozata

Június 22-én a Múzeumok éjszakájával veszi kezdetét a Hatvani nyár rendezvénysorozata, melynek keretében augusztus 31-ig mintegy száz programra várják az érdeklődőket – tájékoztatta a hatvani városháza hétfőn az MTI-t.

hatvani nyarAz idén harmadik alkalommal megszervezett Hatvani nyár keretében a könyvtár udvarára szervezett Jam Garden augusztus végéig kertmozival, tánchétvégékkel, a helyi és környékbeli zenészek koncertjeivel szinte minden nap várja a szórakozni vágyókat. Az idén első alkalommal rendezik meg június 30-án a Hatvani vágtát, a Nemzeti vágta 50. előfutamát. Ennek keretében lesz kézműves foglalkozás, íjászbemutató és bábszínház is.

A hatvani strandfürdő ad otthont július 24. és 28. között a Ladánybene 27 zenekar által szervezett ötnapos fesztiválnak. Az LB27 Reggae Camp fellépői között neves külföldi és hazai zenekarok szerepelnek. Augusztus 9. és 11. között tartják a Retro Strand Fesztivált, amelyen többek közt Koós János és Zoltán Erika ad koncertet.

A hatvani városháza közlése szerint a fesztiválok sorát a Saragossa Band augusztus 20-i koncertje zárja a népkertben. A négynapos ünnep keretében rendezik meg az FC Hatvan Nemzetközi Gyermeklabdarúgó Tornát, és fellépnek a helyi zenészek is. Az államalapítás ünnepét tűzijáték zárja.

A Hatvani nyár keretében rendezik meg a Sixtyfest Summer Editon-t is, amelyen több neves DJ is fellép.

Forrás: MTI