Álnéven tartózkodik Magyarországon Aloe Blacc

Három teljes napot tölt Magyarországon az amerikai r’n’b sztár, Aloe Blacc, akinek „I Need a Dollar” című slágerét milliók éneklik szerte a világon. A Zöld Pardonban június 23-án, vasárnap este fellépő énekesnek nincsenek sztárallűrjei, szállodai szobáját mégis álnéven foglalták le és egy egészen különleges kérése is volt a szervezők felé.

Aloe Blacc

Aloe Blacc

Nyugodtan hihetünk majd a szemünknek, ha valamelyik budapesti utcán belebotlunk az „I Need a Dollar” előadójába, hiszen a kaliforniai Aloe Blacc nem csak a Zöld Pardonos koncertje idejére érkezik hazánkba. Az énekes három napig tartózkodik majd Budapesten, így minden bizonnyal fővárosunk legszebb részeit és nevezetességeit is útba ejti majd városnézése során. A modern, soulos r’n’b műfaj fiatal reménysége, a panamai szülők gyermekeként Kaliforniában született Blacc pályája egy hip hop duó tagjaként indult még 1995-ben, ám a 2000-es évek közepétől szólókarrierbe kezdett. Első önálló lemeze 2006-ban jelent meg, ám a várva várt sikert a 2010-ben megjelent „Good Things” című anyag hozta meg neki. Ezen található az HBO „Kergetjük az amerikai álmot” című sorozatának főcímdalául is szolgáló világslágere, az „I Need a Dollar”, ami világszerte és a magyar listákon is előkelő helyeken szerepel. Az énekes először jár majd Magyarországon, és mivel igyekszik megőrizni inkognitóját, ezért a luxuslakosztályát álnéven foglalták le neki az egyik budapesti hotelben.

A szokásos technikai igényeken kívül azonban egy érdekes kérése is volt a ZP szervezői felé. Aloe azt kérte, ne helyezzenek el szőnyeget a színpadon, hiszen az akadályozná őt a táncolásban, és ez a performansz rovására menne. A szórakozóhely szervezői természetesen örömmel tesznek eleget a kérésnek, és egy szőnyegmentes színpaddal várják az énekest, illetve a színpad elé a közönséget június 23-án, vasárnap este 19 órától.

A belépő elővételben váltható 2.500 forintért a Zöld Pardonban és a jegy.hu-n, a helyszínen a fellépés napján 2990 forint lesz.

Az esemény meghívója:
https://www.facebook.com/events/478448718915910/

Részletek:
http://www.zp.hu/
https://www.facebook.com/zoldpardon/

Forrás: PR Garden