Az Uránia Filmszínházba számomra mindig nagy élmény eljutni, mert azon a környéken nőttem fel, sok matinét ültem végig a lepukkant szocreál állapotában is a múlt dicsőségét magában rejtő épületben – bár számomra akkor is palota-jellege volt -, ezért nagyra értékelem, és minden belépéskor élvezem a mostani szépséges belső enteriőrt, elsősorban a dísztermet.
A tegnapi, nem mindennapi, élő színházi közvetítésben történő premier csak fokozta ezt a különleges élményt. A XXI. századi technikának köszönhetően megtehettük, hogy a National Theater-hez képest a Temze túlpartjáról, egy a West Enden lévő színházból, a Gielgud Theatre-ből láthassuk egyenes adásban a Peter Morgan író, forgatókönyvíró és Helen Mirren új közös munkáját, a The Audience című színpadi művet.
Az Oscar-díjas Helen Mirren Erzsébetebb volt a II.-nál, aki uralkodásának 60 éve alatt heti rendszerességgel fogadta és fogadja az aktuális – összesen tizenkét – miniszterelnököt a Buckingham-palotában, Churchill-től kezdve a sort Cameronig (kivéve Tony Blair-t).
Ezek a látogatások magánkihallgatások voltak, amikor is a királynő kettesben volt az aktuális miniszterelnökkel, s mindkét fél titkosan kezelte az ezeken a találkozásokon elhangzottakat, még családtagjaiknak sem számoltak be beszélgetéseikről.
Ezért Morgan egy sor elképzelt dialógussal próbálja érzékeltetni, hogy ezeken az audienciákon mi hangozhatott el, érezhetően, ez mindkét fél számára egy különleges, bizalmas „kitárulkozás” lehetőségét adta meg a merevre szabott diplomáciai protokoll páncéljában.
Az előadás szünetében beszélgettek Morgan-nel, aki elmondta, hogy a párbeszédek kitaláltak ugyan, de némi információ azért ismert a királynő és az egyes miniszterelnökök kapcsolatáról (kiszivárogtatások mindkét oldalról). Viszont mindkét fél mindig szigorúan tartotta magát ahhoz, hogy a kihallgatáson elhangzottakat nem hozzák nyilvánosságra, még a legszűkebb környezetükkel sem osztják meg. Szerinte mindkét oldalról lélektani terápia is volt egyben a beszélgetéssorozat, hiszen ezektől az alkalmaktól eltekintve folyton a nyilvánosság előtt voltak. A politikai és történelmi háttér kidolgozásában az oxfordi Vernon Bogdanor professzor működött közre, aki a mostani miniszterelnököt, David Cameront is tanította.
Hogy miről is esett szó ezeken a privát, intim beszélgetéseken? Alapban az ország dolgairól, politikáról számol be a miniszterelnök, Erzsébet viszont többször megerősíti őket: a királynőnek az alkotmányos királyságban mindig támogatnia kell a miniszterelnökét, ugyanakkor „az igazat testesíti meg a hatalommal szemben”. Thatcher regnálása idején szóba kerül a darabban a szuezi válság, Dél-Afrika helyzete is.
Megjelennek a miniszterelnökök személyes problémái is, John Major elsírja magát, és Erzsébet ad neki zsebkendőt, pihenést javasol a paranoid Gordon Brownnak, David Cameronon észreveszi, hogy alapozót használ…, tehát emberi aspektusok is megjelennek a darabban, ez hozza közelebb hozzánk egyszerű halandókhoz az uralkodót.
Emberi gesztusábrázolás volt még a darabban, hogy a náthás Erzsébet három adag rumot is kapott a teájába, mert ritkán beteg és akkor azt nehezen viseli, és például Harold Wilson kézzel tette a teájába a cukrot.
A darab fontos, visszatérő szála volt II. Erzsébet elkötelezettségének hangsúlyozása a Nemzetközösség mellett. Szintén visszatérő elem volt a miniszterelnöki kihallgatások közötti közjáték, amikben a saját fiatalkori énjével találkozik – talán az uralkodó magánya jelenik meg ezen keresztül?
II. Erzsébet ruháit nagy gonddal válogatták össze, ugyanabból az anyagból készültek a jelmezek, és három parókát használtak. Rendkívül gyors átöltözések voltak az egyes jelenetek között, ez sokszor több évtizedes oda-vissza alakulást is jelentett egyben, hiszen a magán meghallgatások II. Erzsébet ifjú anya korától nagymama koráig tartanak- nem lehetett könnyű Mirren dolga.
II. Erzsébet, a Királynő az élő történelem, aki felett átzúgott a XX. század, politikusok jöttek, diplomaták mentek, rendszerek dőltek romba és épültek újjá, ám ő mégis azzal a rezzenetlen, nemes egyszerűséggel van a helyén és várja az újabb miniszterelnököt, amely csak az ő elidegeníthetetlen brit sajátja.
Köszönöm a www.szinhazkolonia.hu –nak, a lehetőséget és a nagy élményt, hogy a londoni premieren személyesen is részt vehettem!
Sári Edina