Közönségtalálkozók, könyvbemutatók a XIII. Völgységi Könyvfesztiválon

Közönségtalálkozók, könyvbemutatók, gyerekprogramok várják a XIII. Völgységi Könyvfesztivál közönségét a hét végén Bonyhádon, a háromnapos rendezvényen tíz könyvkiadó ad ízelítőt kínálatából.

Az olvasást népszerűsítő hagyományos programsorozaton az olvasók szombaton a Gergő és az álomfogók című meseregényével ismertté vált Böszörményi Gyulával, Fábián Jankával, a romantikus hagyományokra építő regényíróval és Tamás Menyhért költővel találkozhatnak – mondta az MTI-nek Matisz Nóra, a szervező bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtár munkatársa.

Tamás Menyhért Évgyűrűk olvasata című verseskötetét Pomogáts Béla irodalomtörténész mutatja be, és ugyancsak a kutató ad ismertetést a Nap kiadó sorozatának Babits Mihály Jónás könyve című művét elemző darabjáról. Az olvasók egy német anyanyelvű szerzővel is megismerkedhetnek: a Bonyhádon élő Udo Pörschke A Buddha-fa alatt című, tizenhárom novellát tartalmazó, 2012-ben Szekszárdon megjelent kötetének bemutatóját pénteken rendezik.

Gyerekeknek szól majd Telegdi Ágnes meseíró Csodálatos állatok című pénteki előadása, a bonyhádi Csurgó népzenei együttes koncertje, és kézműves foglalkozás, „mesekucorgó” is várja a kisebbeket.

A fesztiválon tíz helyi és regionális kiadó, kereskedés, intézmény kínálja könyveit, köztük a bonyhádi Völgységi Múzeum és a Völgységi Tájkutató Alapítvány helytörténeti kiadványait mutatja be.

Forrás: MTI

Részletes program