Posztumusz fotókiállítás Erőss Zsolt felvételeiből

Erőss Zsoltnak a hegymászó expedíciói során készült felvételeiből nyitottak meg posztumusz fotókiállítást vasárnap a nemzeti parkok hete alkalmából Debrecenben, a Kölcsey Központban.

Erőss Zsolt - MTI fotó: Kallos Bea

Erőss Zsolt – MTI fotó: Kallos Bea

Szilágyi Gábor, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatója elmondta: terveik szerint Erőss Zsolt nyitotta volna meg a fotókiállítást, szerették volna meghallgatni a hegyekhez szokott embert, hogyan vélekedik az Alföldről. A tragikus kimenetelű expedíció azonban átírta a terveket – mondta Szilágyi Gábor megjegyezve: minden hegymászó természetbarát ember.
„Zsolt ennél több volt: természetvédő is, közénk való ember” – tette hozzá a HNP igazgatója.

Grédics Szilárd, a Bükki Nemzeti Park igazgatója a kiállítás megnyitóján felidézte személyes találkozásait Erőss Zsolttal, akit erre az évre a Bükki Nemzeti Park követének kértek fel.

Erőss Zsolt példakép, az újból felállás példaképe, akiről nem mondunk le – mondta Grédics Szilárd, majd Sterczer Hildának, Erőss Zsolt özvegyének átnyújtotta az „Erőss Zsolt, a Bükki Nemzeti Park örökös követe” oklevelet.
„Fájdalommal állok itt önök előtt, Zsoltnak kellene itt állnia” – szólt a kiállítás közönségéhez Sterczer Hilda. Örömét fejezte ki, hogy létrejött a kiállítás, amely méltó emléket állít férjének. Zsolt, ha meghalt egy társa, azt mondta: ő viszi tovább a céljait, az álmait. Most az ő álmai láthatók ezeken a képeken – mondta az özvegy.

Erőss Zsoltnak a különböző expedíciók során készült portréit és tájképeit bemutató fotóit június 16-ig tekinthetik meg az érdeklődőt a debreceni Kölcsey Központban. Erőss Zsoltnak és társának, Kiss Péternek május 20-án sikerült feljutnia a Nepál és India határán lévő, 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A magyar hegymászók kimerültséggel küzdöttek, és a lefelé vezető úton elszakadtak egymástól. Eltűnésüket két nappal később jelentették be hivatalosan.

Forrás: MTI