A tűz csiholója és a visegrádi négyek

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek” (Ady Endre)

Beszélgetés Kis Domonkos Márkkal, a Váci Dunakanyar Színház igazgatójával

4 évesen közölte, ő színész, 11 éves korában ebben már biztos volt, 16 évesen egy színjátszókör tagja lett, érettségi előtt már felvették a Színművészetire, 26 évesen pedig ő lett az ország legfiatalabb színházigazgatója.

– Ilyen felvezető után nemigen van értelme megkérdezni, hogyan és miért lettél színész, mert te már annak születtél, csak kellett négy év, hogy ezt a predesztinációt szavakba tudd önteni.

– Nagyanyám mesélte, hogy négy évesen otthon felálltam egy sámlira, elszavaltam egy gyerekverset, majd meghajoltam, ők mosolyogtak, milyen aranyos ez a gyerek!, de én azt követeltem, tapsoljanak meg, mert én színész vagyok! 11 éves voltam, amikor szintén otthon, a kanapén ugráltam, és azt kiabáltam, színész vagyok, színész vagyok!, a barátommal „próbálva” éppen valamit.

1997-ben Vácott megalakult a Fónay Márta Színjátszókör Egyesület Góczán Zsolt vezetésével, ami hamar kinőtte magát, mert már első darabunkat, egy oratóriumot Magyarország messzire van… címmel, Koltay Gábor rendező segítségével vittük színre, majd a városban és környékén turnéztunk azzal. 2001-ben új rockoperával, a Koltay testvérek műve alapján adaptált Zúgjatok harangok!-at mutattuk be, amit 2003. márciusában Kerényi Imre rendező felkérésére a Budai Vár színpadán is előadtunk, majd még ugyanazon év augusztusában a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutattuk be a Megfeszített című rockoperát Koltay Gábor rendezésében. Két évig voltam tagja a színjátszókörnek, hetente háromszor voltak óráink, Kopetty Lia és Kautzky Ervin voltak a tanáraim.

– Továbbra sem kétséges a válasz, mégis megkérdezem, ekkor már egyértelmű volt, hogy csakis a Színművészetire jelentkezel?

– Igen, bár a szüleim szerették volna, ha valami „rendes” foglalkozást adó „rendes” egyetemre is jelentkeznék, de azt mondtam, felesleges pénzkidobás a többi jelentkezési lap beadása, úgyis oda jelentkezem és úgyis oda fognak felvenni. Érdekes eset volt, mert a harmadik rostavizsgára nem akartak elengedni a gimnáziumból -, éppen akkor írtuk volna a földrajz írásbelit – erre én kikerestem a vonatkozó törvényt, vittem az igazgatónak, aki azt értelmezve kénytelen volt elengedni. És valóban megérte az elszántságot, mert még sem a szóbeli, sem az írásbeli érettségi vizsgán nem voltam túl, már tudtam, hogy felvettek- az osztálytársaim nagy irigykedésére. Ők még azon izgultak, hogy az érettségijük teljesítménye alapján egyáltalán esélyt kapnak-e a felvételire, amikor én már elégedetten hátradőlhettem volna, és lazára vehettem volna a maturálást. De nem tettem, bebizonyítottam, hogy még ebben a helyzetben is élvezni lehet és kell is a kihívást, ezért három hét alatt felkészültem a szóbelire, ami szinte hibátlanul sikerült minden tantárgyból. Maximalista vagyok, ez már akkor kiderült számomra.

– Mivel te erre a pályára születtél, és minden efelé hajtott, élvezet és kiteljesedés lehetett számodra az az öt év az egyetemen.

– 2005-ben vettek fel a Színház-és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, Huszti Péter és Kerényi Imre voltak az osztályfőnökeim, és Bagó Gizella tanszékvezető az énekmesterem, akinek szintén nagyon sokat köszönhetek, és akit a mai napig a mentoromnak tekintek.

Kerényi Tanár Úrnak volt egy kedvenc mondása, amire akkor hivatkozott, ha azt mondtuk egy feladatra, ugyan már, arra végképp nincs időnk: a színésznek mindenre van ideje, legfeljebb kevesebbet alszik! És ennek a mottónak a jegyében adott nekünk sokszor teljesíthetetlennek tűnő mennyiségű olvasni és feldolgoznivaló anyagot. Nem csak szakmára és szakmai alázatra tanítottak, hanem fegyelemre, és kitartásra is neveltek, arra, hogy tudjunk fontossági sorrendet felállítani, és hogy amivel éppen foglalkozunk, arra koncentráljunk száz százalékban.

– Ez egy leendő színházigazgatói poszt mentális használati utasítása is…

– Valóban, és óriási hasznát is veszem ennek, de addig még eltelt egy kis idő. Maximálisan leterheltek minket, hétfőtől hétfőig, reggel nyolctól, este tizenegyig, utána pedig még menni kellett a klubba, társasági életet élni, ami szintén nagyon fontos volt a közösségépítés miatt. A harmadik év végén a próza szakon tanító Marton Tanár Úr tartott nekünk egy kurzust, aminek a végeztével meghívott engem a Vígszínházba gyakorlatra.

Húsz-huszonöt előadásom volt a Vígben havonta, a Színművészetin tíz-tizenöt, így telt el a negyedik évem, ráadásul Zsámbéki Tanár Úr is meghívott a harmadévesekhez egy darabba, ezen kívül létrehoztunk négyen – Bagó Gizella csoportja – egy előadást, Az emberke tragédiája című zenés művet, amiről még az Élet és Irodalom is írt – pedig abban nem volt szokás főiskolás előadásokról írni -, játszottuk fesztiválokon is, nagy sikere volt.

Szintén példa nélküli, hogy egy zenés osztályból egy prózaiba hívjanak „vendégművészt”, márpedig Hegedűs D. Géza Tanár Úr ezt tette, amikor Gorkij: Nyaralók című előadásába beválasztott Zamiszlov szerepére. Közben mellékesen angol nyelvvizsgára is készültem, két-három órákat aludtam csak.

Rengeteg szerepet játszottam a Vígben és a Pestiben is, ám, amikor szerződni kellett, elgondolkodtam, a szerepeim nem ígértek akkor kihívást, és közben Halasi Imre is hívott Miskolcra, ami kihívásnak tűnt, és nagyon izgatott. Nem tudtam dönteni, maradjak-e a biztosban, vagy vágjak neki az ismeretlennek, ezért a döntésem reggelén elővettem egy Ady-kötetet – „Istenem, most segíts” fohásszal -, ami a Tűz csiholója című költeménynél nyílt ki, amelynek első verssorai megadták a választ. Menni!

– Milyen volt Budapest vezető színházának tagsága után a Miskolci Nemzeti Színházban játszani vidéki színészként?

– Elsőként egy szerepre, Az őrült nők ketrecébe hívott Halasi Imre, de utána sorban játszottam A mosoly országa, a Hotel Menthol, a Menyasszonytánc zenés játékok, musicalek szerepeit, szép három évet töltöttem ott, teltházas estéket hozva a színháznak.

Közben kirándultam a Sanyi és Aranka Színházba is az Exitbe, Argon szerepére, játszottam Spiró György – Török Ferenc: Koccanás, és Szabó Simon: Papírrepülők című filmjében is.

Tavaly Helsinkibe hívott Pintér Béla, az ő társulatában is játszottam egy nehéz szerepet a Gyévuskában, ami a Trafóban is ment egy párszor, ezen kívül játszottam a Budaörsi Játékszínben is.

– Hogyan kerültél vissza Vácra, ráadásul a város színházának igazgatói posztjára?

– Bár már három éves voltam, amikor odaköltöztünk, Vácra jártam óvodába, iskolába, ott jártam a színjátszókörbe, tehát akárhol is élek, tősgyökeres vácinak vallom magamat. Szerves része voltam a város kulturális életének, ünnepségeket szerveztem már gimnazista koromban is.

A színház épülete is mindig ott volt a szemem előtt, ott áll 1927. tavasza óta, amikoris a Váci Reménység Egyesület terve egy közösségi ház létrehozása volt. A beton alapok elkészítése után, egyik vasárnap délelőtt megtartották az ünnepélyes Alapkő Letételt. Az alapkőbe helyezendő okmányt a jelenlévők aláírták, majd felhengerítve, 3-4 ezüstpengő kíséretében hengerbe tették, amelyet az alapba betéve, befalaztak. A 30-as években óvoda, főző- és szabás-varrás tanfolyam, tánciskola, dalárda próbák, biliárd, ping-pong, sakk, dominó, kártyafoglalkozások voltak, élénk klubélet zajlott, olvasó- és könyvtárterem, rádiószoba működött az épületben. A műkedvelő színjátszók a tökéletes felszereltségű (zsinórpadlás és süllyesztő) színpadon, illetve a csatlakozó öltözőkben készülhettek előadásaikra. A színpad a függönyön kívül fémredőnnyel is el volt választva a nagyterem (mozi) nézőterétől, így mozielőadás alatt is gyakorolhattak, próbálhattak. 1945-től moziként működött az épület, majd magára hagyva elhanyagolták.

Ilyen regényes előzmények után nem csoda, ha Góczán Zsolt, a Fónay –HUMÁNIA – Társulat vezetőjének tizenöt-húsz éves álma, hogy Csipkerózsika szendergéséből felébressze a házat, és szín-házzá válhasson, végre nyitott és értő fülekre talált Fördős Attila polgármester és a váci képviselőtestület tagjaiban, és 2012. februárjában kérelmezhette a „volt mozi” épületének használatát, ugyanis addigra a városban működő színjátszó kör már végképp kinőtte a helyi művelődési házat.

– Az épület eléggé lelakott állapotban lehetett…

– Amikor a Fónaysok birtokba vették az épületet, először is kitakarították, kifestették, a kárpitokat is megtisztították, belakhatóvá tették azt.

Amikor 2012. júliusában végre megkaptuk a helyiséghasználati engedélyt, azonnal hozzáláttunk a belső felújításhoz. Szó szerint két kézzel építjük újjá a színházat, mert például nem volt színpad, be volt építve egy szoba, azt le kellett bontani, meg kellett csinálni a padlót, parkettázni kellett,  feketére kellett festeni a falakat, öltözőket kellett kialakítani, nem voltak trégerek (díszlettartók), azokat is ki kellett alakítani.

Egy hete kezdődtek, és július elejére, a V4 Fesztiválra elkészülnek a külső homlokzati munkák, amely felújítási költségeinek oroszlánrészét az önkormányzat finanszírozta. A még hiányzó összeget a helyi vállalkozóktól kalapoztuk össze, szép összefogás volt ez az egész város részéről, amit egy sikeres, jól prosperáló színházzal kívánok meghálálni.

Sikerült egy váci céggel egy nagyon jó üzleti kapcsolatot kialakítani, ők biztosítják a hang- és fénytechnikánkat a piaci ár töredékéért, ami óriási dolog, hatalmas összegbe került volna a nulláról felépíteni a technikai háttérbázist nélkülük.

Az önkormányzat pénzéből gazdálkodunk, igyekszünk a pénzt a lehető legoptimálisabban felhasználni, addig nyújtózunk, ameddig a takaró ér, és azt toldjuk meg a mi munkánkkal.

2012. november 22-én a képviselőtestület megszavazta, hogy az épület adjon otthont Vác első színházának, a Váci Dunakanyar Színháznak, amelynek ügyvezető igazgatójává engem neveztek ki.

Az elsődleges célom, hogy beinduljon a színház, hogy bekerüljön a kulturális köztudatba, hogy van Budapest agglomerációjában egy színház, ahova érdemes félórát autózni, vagy éppen vonatra szállni egy-egy remek előadás kedvéért.

– A nyári fesztiválszezont egy egyedülálló négynapos, nemzetközi színházi programsorozattal, a V4 Fesztivállal nyitja a színház, amelyet hagyományteremtő céllal kívántok megrendezni.

– Sokat gondolkodtam azon, hogy a külsejében és tartalmában is megújult színház hogyan nyújthatná meg az évadot, milyen kuriozitással kedveskedhetnénk a színházat szerető közönségnek. Tavaly nyáron hallottam egy interjút a kulturális államtitkárral, aki azt mondta, nincs ma az országnak nemzetközi színházi fesztiválja. Megkérdezte a riporter, hogy ha lenne, volna rá pénzügyi támogatás? Azt mondta, ha olyan lenne az ötlet, ami megmozgatná és Magyarországra hozná a nemzetközi színházi közéletet, akkor igen. Utánajártam, hogy egy nemzetközi fesztiválra lenne-e a környező országokban nyitottság és érdeklődés, majd, amikor láttam, ez működne – mivel a Dunakanyar kapujában vagyunk -, megálmodtam a V4 (Visegrádi Négyek) Fesztivált. Pályáztunk, nyertünk, tehát július 3-7 között rendezzük meg Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország részvételével Vácott az első nemzetközi színházi fesztivált.

– Milyen programok lesznek a fesztiválon?

– Csehországból a Tesin Színház Moravcik: Diagnózisát, Szlovákia Városi Színháza Klestilova: Lombzúgását, Lengyelország Jan Kochanowski Popular Színháza LaBute: Faragjunk férfit című előadását hozza el. Magyarországot Olt Tamás: Absinth című műve képviseli a Debreceni Csokonai Színház előadásában.

– Miért éppen Debrecen képviseli a magyar színeket?

– Egyrészt nagyon sokat tanultam az általam nagyra tartott Vidnyászky Attilától, szeretem azt a színházi vonalat, amelyet ő képvisel, másrészt az akartam, hogy ebben a munkában részt vegyen a volt csoporttársam és barátom, Bakos-Kiss Gábor, aki a debreceni színház tagja, egyben a fesztiválra hozott kortárs dráma főszereplője is.

A színházi előadások után zenei csemegéket is kínálunk, mindegyik este más műfajú koncertek lesznek, Fellép Hobo, Rúzsa Magdi, az operett- és musicalrajongóknak elhozzuk Dolhai Attilát, Vágó Bernadettet és Szabó P. Szilvesztert is.

Nehéz dolog ma egy környező országokbeli színházak részvételével történő találkozóra közönséget varázsolni egy újonnan nyílt, még be nem járatott színházba, ezért a jegyárakkal bűvészkedtünk: a színházjegy ezerötszáz forint, a koncertjegy külön kétezer, aki viszont színházjegyet vált, az ingyen megkapja a koncertre a belépőt.

Jelzett a telefon, indulnia kell a következő tárgyalásra, Kis Domonkos Márknak a mai napja is zsúfolt. Amikor elbúcsúztam az ország legfiatalabb – és egyik legagilisabb – színházigazgatójától, eszembe jutott az Ady vers utolsó versszaka:

„S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.”

Sári Edina

Pankotay Péter, a Váci Dunakanyar Színház művészeti igazgatójának vallomása:

„Nagy boldogság számomra, hogy egy újonnan alakult színház művészeti

igazgatója lehetek. Hitvallásom, hogy minden előadásnak – legyen az bármilyen műfajú – adnia kell, lélektől-lélekig, őszintén. Hiszem, hogy egy jó előadás által jobb emberekké válunk.

Mivel jómagam is vidéki színházban nőttem fel, ezért pontosan tudom, hogy egy helyi teátrumnak milyen nemes, de ezzel együtt milyen nehéz feladata is van. Sokszínűnek és sokrétűnek kell lennie a repertoárnak. Úgy gondolom, az elmúlt két hónap nagyszerűen példázta ezt. Az április 5.  – a megnyitó gála – óta eltelt időszakot sikeresnek értékelem, hiszen

sok nagyszerű művész és társulat látogatott el Vácra, s a tisztelt publikum ezt vastapsokkal köszönte meg.

A V4 találkozó után ősszel tovább folytatódnak a vendégelőadások, de természetesen szeretnénk saját bemutatót is tartani, ennek időpontja és darabválasztása még egyeztetés alatt áll. A hosszabb távú tervekben már szerepel a társulati színházzá válás, de ez még a jövő zenéje.

Fontosnak tartom a határon túli magyar színházakkal való kapcsolattartást is. Los Angelesben, ahol nem csak játszottam, de rendeztem is, remek kis csapat jött létre, ők a Szoboszlai Sándor Dél-Kaliforniai Magyar Színház, aki az első testvércsapatunk! Nagyon örülök ennek a lehetőségnek és barátságnak, hiszen tízezer kilométerre az óhazától működik egy ilyen társulat, amelynek gondolatisága a miénkkel megegyező. Nagyon remélem, hogy jövő nyáron – az idei V4 Fesztiválhoz hasonló különlegességként – valamilyen közös produkcióval rukkolhatunk elő!

 A Váci Dunakanyar Színház egy kamaraszínház, egy kis ékszerdoboz a Duna partján, aminek adottságait a darabválasztásoknál figyelembe kell venni, de ez talán még közelebb hozza a művészt és a közönséget, hiszen a színház egy társasjáték.

Fantasztikus dolog, amikor egy előadásban eljő az a pillanat, amikor olyan csend lesz, hogy a légy zümmögése is hallhatóvá válik: „Angyal száll át a termen!” – érezzük akkor.

Kívánok nézőnek és szereplőnek egyaránt sok-sok ilyen pillanatot!”