A gyapjú lesz az idei Mesterségek Ünnepe főszereplője

A gyapjú lesz a főszereplője a 27. Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 17. és 20. között rendeznek meg a budai Várban mintegy 800 kiállító mester részvételével.

A fesztivál vendégeiként Kirgizisztán népművészei adnak keresztmetszetet népi kultúrájukból, tárgyaikból. A gyerekek a hagyományok szerint játékos formában ismerkedhetnek meg a népművész szakmák tudományával, az Újvilág-kertben található játszóházban népi játékokat próbálhatnak ki.

Esténként a Magyar Nemzeti Galéria előtt és az Oroszlános Udvarban  koncertek és táncházi programok várják a közönséget, a Kézműves Étkek Udvarában sajt, kenyér, kolbász, bor, pálinka, mézeskalács egyaránt akad majd – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is fotóponton várják a viseletben érkező, belépőjeggyel érkező látogatókat. A Mesterségek Ünnepe hivatalos Facebook-oldalán pedig augusztus elsején fotópályázat indul, ahová korábbi és idei látogatói fényképeket lehet majd feltölteni „Vásárfia az otthonomban” címmel.

Az idei fesztivál újdonsága, hogy négynapos belépőjegyet is lehet vásárolni.

Forrás: MTI