Koronázási Nosztalgiavonattal a „királyi pár” társaságában, Gödöllőre a frissen felújított „Királyi Pullman kocsiban”

Június 8-án a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében a „Koronázási Díszvonat” elnevezésű ünnepi sajtóeseményt követően Koronázási Nosztalgiavonat indul Budapest Nyugati pályaudvarról Gödöllőre, ahol Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné magyar uralkodóvá választásának 146. évfordulója alkalmából színes programok várják az utazáson résztvevőket.

koronazasi hetvege

Az ünnepi megnyitónak a Budapest Nyugati pályaudvar 10. vágánya melletti nosztalgia flotta ad helyszínt. A pályaudvar Királyi várójában a „királyi pár” Ferenc József és Sissi korhű ruhában megjelenve, valamint vonószenekar üdvözli az egybegyűlteket. Védnöki beszédével Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter asszony és Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt. Szendrey András, a MÁV Nosztalgia Kft. igazgatójának királyi utazásokról tartott előadását Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatójának beszéde követi, melyben tájékoztatja az érdeklődőket és a helyszínre látogatókat a gödöllői Koronázási Hétvége ünnepi eseményeiről. A „Koronázási vonat” indulása előtt az ünnepélyes szalagátvágást követően átadásra kerül egy I. osztályú párnás kocsi, melyen a „királyi pár” is elfoglalja méltó helyét.

Budapestről elindulva az érdeklődők gőzmozdony által vontatott, muzeális, frissen felújított párnás kocsiban és III. osztályú kocsikból álló szerelvényen utazhatnak. A típuscsalád a MÁV legelegánsabb, nemzetközi forgalomra alkalmas kocsi típusa volt. Ezek a legjobb állapotú kocsik az 1960-as évek végéig a nemzetközi forgalomra alkalmas kocsipark szerves részét képezték. A zárt előterű, oldalfolyosós kocsiban jelenleg 4 db. 1.oszt. és 4 db. 2. oszt fülke található, az előterekből nyílik a különválasztott toalett és mosdóhelység. A típus ülőhely elrendezési érdekessége volt a két tágas 3 üléses félfülke, amit a kocsi felújításakor a középső részén megváltozattak. Az eredetileg két félfülke helyén egy 6 személyes társalgó helység kapott helyet a válaszfal elhagyásával és egy tárgyaló asztal beállításával. A nosztalgiaszerelvény a korabeli Királyi Vonat hangulatával hívja időutazásra a vonatozás szerelmeseit.

Gödöllőre érkezve a Királyi Váróterem előtt a Monarchia hagyományainak és szokásainak megfelelően fogadják a királyi párt és a MÁV Nosztalgia vendégeit. Mivel Gödöllő városa június 8-án és 9-én ünnepli a Grassalkovich kastély koronázási ajándékként történő átadását az „uralkodói párnak”, ezért a vendégeket megérkezésükkor térzene köszönti, melyet követően  csatlakozhatnak az ünnepi felvonuláshoz. A díszvendégek hintón, huszárok felvezetésével a négyfogatos királyi hintót követve együtt érkeznek a Királyi Kastélyhoz, ahol Andrássy Gyula gróf fogadja a királyi párt.

 Az „Éld át a múltat! ” elnevezésű tárlatvezetésen a program résztvevői életképekben láthatják Erzsébet királynét, Ferenc Józsefet, a királyi gyermekeket, de az udvartartás több tagja is megmutatkozik hosszabb-rövidebb időre. Láthatjuk például, ahogy az udvarmester jelentést tesz a királynak, ahogy Erzsébet királyné teázik udvarhölgyével, s a „gödöllői királykisasszony”, Mária Valéria táncolni tanul.

A nosztalgiavonat programcsomagot vásárló utasai számára lehetőség nyílik továbbá a kastély történetét bemutató 3D filmjének megtekintésére. Sisi kedvenc hazai kastélyának Díszudvarán és parkjában zenekarok, néptáncosok, valamint jó idő esetén huszárok szórakoztatják az ide látogatókat. A koronázási szertartást felelevenítő hétvégén a családokat múzeumpedagógiai foglalkozás várja, mesés kalandozásra invitál „Herceg Egérváry Elemér” és interaktív mesejátékkal is kedveskednek a gyerekeknek.

Vasárnap délután különleges divatbemutató helyszíne lesz a Díszudvar, Sisi és kedvenc kutyái mutatkoznak be –ez alkalommal kissé más köntösben. A hétvégén ezen kívül hintózhatnak a romantikus kastélyparkban, valamint kézművesek és iparművészek vásárával,  csipkeverési bemutatóval is várják az érdeklődőket.

Az esték lezárásaként Koronázási Operettgálán vehetnek részt az érdeklődők, melyeken Kálmán Imre, Lehár Ferenc és Johann Strauss legnépszerűbb operettjeiből csendülnek fel darabok az Operettszínház vezető művészeinek előadásában.

Legyen részese Ön is a titoknak… kellemes kikapcsolódást nyújtó családi programokkal várják Önt és családját június 8-án és 9-én a Gödöllői Királyi Kastélyban!

A Koronázási Vonat 2013. június 8-án 9.40 órakor indul a Budapest Nyugati pályaudvarról. Részvételi jegyek 4.990 Ft/fő ártól, programcsomag 11.000 Ft/fő ártól váltható.  A programcsomag ára tartalmazza a nosztalgiautazást, üdvözlő italt, tárlatlátogatást, 3D film megtekintését és az ebédet az Erzsébet királyné Hotel éttermében.

Bővebb információ a Budapest – Gödöllő vonalon közlekedő, gőzfelhős Nosztalgiavonatról és a gödöllői Koronázási Hétvégéről a www.mavnosztalgia.hu és a www.kiralyikastely.hu oldalon.

Forrás: Gödöllői Királyi Kastély