A vígjátékoké a főszerep az idei Agria Nyári Játékokon

A vígjátékoké és a zenés daraboké a főszerep az idei, immár 38. Agria Nyári Játékokon, amelyet június 15. és augusztus 24. között rendeznek meg Egerben.

Az összesen 18 előadásnak, illetve koncertnek a Líceum udvara, illetve az egri vár ad otthont – közölte Kelemen Csaba, a játékok főszervezője.

Július 5-én mutatják be a Gergely Theater produkcióját, Marc Camoletti művét a Francia négyes című vígjátékot. Másnap a minden idők egyik legsikeresebb magyar filmje, a Meseautó alapján készült zenés vígjátékot láthatja a közönség a Körúti Színház előadásában.

Szintén a Gergely Róbert nevével fémjelzett Gergely Theater állítja színpadra július 17-én a Claude Magnier-Nádas Gábor-Szenes Iván szerzőtrió Mona Marie Mosolya című zenés vígjátékát. Az Éless-szín produkcióját, a Társasjáték New Yorkban című vígjátékot, Andrew Bergman alkotását július 24-én láthatja a közönség, a Fogi Színház által készített előadást, Michael Parker darabját, a Szerelmes nagykövetet augusztus 7-én játsszák. A Marcel Achard által jegyzett, A bolond lány című krimi vígjátékot augusztus 14-én tűzik műsorra, szintén a Körúti Színház interpretációjában.

Az Agria Nyári Játékok programját több zenés darab, köztük a Bál a Savoyban című operett, a Van aki forrón szereti című Broadway-musical, a Rákóczi Ferenc életét bemutató történelmi Musical, A fejedelem, illetve az Egri csillagok című musical is gazdagítja. Utóbbi két történelmi témájú darab bemutatójára a várban lesz.

Rendeznek tánc- és operettestek is, Presser Gábor szerzői estje június 29-én látható és hallható, augusztus 9-én pedig Edda-koncert lesz a Líceum udvarán.

A sajtótájékoztatón Moravetz Levente szerző-rendező elmondta, hogy Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából musical formájában dolgozta fel az író Isten rabjai című művét, amely Szent Margit életét mutatja be. A friss darabot az Agria Játékokon kívánták bemutatni, ám nem kaptak támogatást a produkció színpadra állításához. Emiatt július 22-én a színészek egy mikrofon előtt állva olvassák fel a darabot, illetve éneklik a betétdalokat. Mindezt CD lemezen rögzítik, illetve rádiófelvétel is készül – közölte a szerző.

Az Agria Nyári Játékok idei költségvetése 68 millió forint, ebből 7,5 millió az egri önkormányzat támogatása.

Forrás: MTI

, , ,