Köztéri óriásplakát-kiállítás a 20. század eleji Margitszigetről

A 20. század eleji Margitsziget elevenedik meg azokon a korabeli képeslapokból és fényképekből készült óriásplakátokon, amelyeket a Budapest ANNO-Margitsziget című kiállításon mutatnak be mától a fővárosi Városház Parkban.

A képeslapokat és fényképeket a Budapest Főváros Levéltára gyűjteményéből válogatták ki és nagyították óriásméretűre.

Csiffáry Gabriella, a fővárosi levéltár fotótárának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy Nagy Zsolt képeslap- és Klösz György fotógyűjteményéből válogatták ki a kiállítás anyagát, amely a 20. század első és második feléből a Margitsziget nevezetességeit mutatja be. A plakátokon a virágóra, a vízesés, a jelentősebb középületek, a romok, a víztorony és annak környéke, valamint a sziget tölgyfái láthatók.

„A Margitszigetről rögzített száz, száztíz és százhúsz éves képeken látható korabeli ruhák és járművek, a lovasút-kocsi és az utcai bútorok mind visszavarázsolják az érdeklődőket a múltba” – hangsúlyozta a fotótár vezetője, hozzátéve, hogy a képeslapok hátoldalán olvasható üzeneteket is digitalizálták, mivel a családtagoknak, szerelmeknek vagy barátoknak szóló pár sor, az aláírások, a korabeli bélyegek és pecsétek nagyon informatív értékűek.

Csiffáry Gabriella azt is elmondta, hogy a levéltár fotótára mintegy 200 ezer képet tartalmaz, jórészt negatívokat többek között Kossuth Lajos temetéséről, a régi Pestről, Pest-Budáról, valamint a Nagy-Magyarországról, Nyitrától Fiuméig.

A gyűjtemény tartalmazza Klösz György 1875 és 1913 közötti időszakban a fővárosról készült felvételeit, valamint a vidéki kastélyokról a párizsi világkiállításra rögzített 400 fényképet. A fotótár része még 1300 képeslap, amelyeken Budapest és a Nagy-Magyarország különböző területei és érdekességei jelennek meg.

A tárlatot a Margitsziget központi részén elhelyezkedő szabadtéri játszóház 75. születésnapja alkalmából a Szabad Téri Színház rendezi.

Forrás: MTI

A kiállítás augusztus 31-ig látogatható.