Ujj Zsuzsi performanszfotói összefoglaló kiállításon

Ujj Zsuzsi költő, énekes 1985 és 1991 között készült fekete-fehér perfomanszfotóit, köztük a londoni Tate Modern múzeumban nemrég kiállított Trónusos című alkotását mutatják be azon az összefoglaló tárlaton, amely Ujj Zsuzsi 5. címmel péntektől látható a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galéria Kiállítóházban.

Ujj Zsuzsi kiállításán olyan eredeti fekete-fehér performanszfotók és az azokból készült lambdaprintek lesznek láthatók, amelyen a művész saját magát örökítette meg. A tárlaton az 1986-ban készült Trónusos című felvétel mellett bemutatja többek között a Körös, a Tojásos, a Szülés, a Távoli öles, a Seprűs és a Tükrös című sorozatot.

„A Körös-sorozatban a körbenjárást vagy az egyhelyben járást, a bolyongást jelenítem meg” – mondta Ujj Zsuzsi az MTI-nek, hozzátéve, hogy a képek hosszú expozícióval készültek, ezért ugyanaz az alak többször jelenik meg rajtuk.

Felidézte: nem fényképezett állandóan, hiszen egy darabig felszerelése sem volt, csupán ötleteit jegyezte fel. Üres tereket hozott létre, fekete-fehér temperával festette be testét és legtöbbször önkioldós fényképezőgéppel rögzítette a képeket.

Ujj Zsuzsi kiemelte, hogy 1985 előtt képzőművészettel és fotóval sem foglalkozott. A nyolcvanas évek elején ismerte meg Halas István fotóművészt és Várnagy Tibort, a Liget Galéria vezetőjét és ebben az időszakban találkozott többek között Hajas Tibor életművével is, ami meghatározó volt számára.

„Azok a művészek, akiket akkoriban megismertem, hatással voltak rám, de teljesen személyes okokból vettem kezembe a fényképezőgépet” – hangsúlyozta a művész, hozzátéve, hogy főként a férfi és a nő kapcsolatát, a „privát kínjait”, „belső problémáit” fogalmazta meg a képeken, a fotózást pedig a Körös című sorozatával 1991-ben fejezte be.

„Nem éreztem úgy, hogy tudnám tovább folytatni, más irányba mentem. 1992-ben megalakult a Csókolom zenekar, aminek egyik alapító tagja voltam. A zenekarban saját verseimet, dalaimat énekeltem, ami tartalmilag ugyanazt jelentette számomra, mint a fotózás” – tette hozzá.

A kiállítással egy időben jelenik meg az Ujj Zsuzsi munkásságáról szóló katalógus Oltai Kata és Várnagy Tibor tanulmányával.

Az összefoglaló tárlat július 7-ig tart nyitva.

Forrás: MTI