Művészetek Völgye: idén is megrendezik a fesztivált

Július 26. és augusztus 5. között számos programot rendeznek Kapolcson és három másik településen.

Márta István fesztiváligazgató elmondta: Kapolcs lesz a fesztiválfalu, emellett Monostorapáti, Taliándörögd és Vigántpetend is kapcsolódik rendezvényekkel a Művészetek Völgyéhez. Hozzátette: a falusi porták udvaraiban idén is elsősorban családi programokat tartanak, jelen lesz Palya Bea, Földes László Hobó, emellett lesz dzsessz és irodalmi udvar is.

A Művészetek Völgye udvarainak az a különlegessége, hogy a közönség nem csupán néhány órára találkozik, hanem 10 napig együtt él, lélegzik a művészekkel – fogalmazott a fesztiváligazgató. Hozzáfűzte: esténként a fiatalabbaknak, egyetemistáknak kínálnak programokat a Művészetek Völgyében.

Márta István információi szerint a fesztivál pályázatát valószínűleg támogatja a Nemzeti Kulturális Alap és az is valószínű, hogy a fesztivál felkerül a garantáltan támogatott fesztiválok listájára, vagyis több éven át támogatásban részesül.

„Ez azért fontos, mert biztos alapról kezdhetnénk a fesztivál szervezését, a szponzorok és támogatók bevonását” – mondta a fesztiváligazgató. Hozzátette: a hagyományokhoz híven a kulturális programok mellett Kapolcs fejlesztésével és a térség kulturális turizmusával is foglalkoznak a fesztivál alatt.

„Olyan 10 napos életélményt szeretnénk nyújtani a gyerekeknek, egyetemistáknak, fiataloknak, fiatal nyugdíjasoknak, amelyek alapját az elmúlt 22 esztendő tradíciói adják, s amelyen generációk nőttek föl” – mondta.

A XXIII. Művészetek Völgye idén megújult honlappal jelentkezik, amely várhatóan június közepén indul el.

Forrás: MTI