Beetle-k öltöny-nyakkendőben

Amikor a kollégám felhívott, és megkérdezte, ismerem-e a Csibor együttest, biztos voltam benne, hogy egy népzenét játszó formációról van szó. A név is olyan ismerősen csengett, ezért ebben a hitben leledztem mindaddig, amíg rákerestem a neten, és kiderült, hogy egy 2010-ben alakult alternatív együttesről, ahogyan ők aposztrofálják magukat, beatzenekarról van szó. De a népzenei vonulattal sem tévedtem nagyot, mert ez a műfaji elem is felfedezhető a zenéjükben.

csibor2

– Amikor megláttam a fellépésetekről készült fotókat, meglepődtem, mert öltönyben-nyakkendőben álltok színpadra, mint ahogyan a Beatles a 60-as években. Ez az alternatív zenekarok között is egy duplacsavar. Alter az alternatívban. Egyáltalán, a nevetek is olyan furcsa. Mit jelent a Csibor? Ki találta ki ezt a nevet?

– A csibor egy kicsit furcsa, összetett életvitelű, mindenevő szárnyas rovar, ami vízben is él, de ki is kell emelkednie belőle, hogy élni tudjon, levegőhöz jusson. Egyik alakuló próbánkra Zubreczki Dávid újságíró, a zenekar énekese hozta ezt az ötletet, és mivel az általunk játszott zene és annak műfaji meghatározása is összetett, mivel a hatvanas évek beatje keveredik a ska, a punk és a népzene elemeivel, ezért örömmel fogadtuk a nevet.

– Mindannyian különböző együttesekben játszottatok, volt már zenei előéletetek hogyan találtatok egymásra, és miért álltatok össze?

– 2008-ban volt egy válogatás CD, amelyen a Boogie Mamma a Vértévé című számot játszotta a Gallowglass-szel, ahol a ska stílust a kelta népzenével keverték. Ekkor merült fel először egy közös együttes létrehozásának gondolata. Ez a dal egyébként a Csibor repertoárján mind a mai napig szerepel. Elkezdtünk beszélgetni, együtt zenélgetni és 2010-re összeálltunk.

A jelenlegi felállásban Bencze Boglárka hegedül, ő a Malacka és a Tahóból jött,  Várkonyi Mária fuvolázik, ő a Gallowglass tagja volt, Zubreczki Dávid, a zenekar névadója és énekes frontembere a Boogie Mamma-ból érkezett, majd csatlakozott még Horváth Matyi (Matthew) basszusgitáros, és Molnár Gergő (Doki) dobossal és László Tamás gitárossal kiegészült az így már teljessé váló csapat.

van_x_DSC9036

– Hol és mikor volt az első fellépésetek?

– Rögtön a megalakulásunk évében, 2010 októberében álltunk először színpadra a Corvintetőn és röviddel ezután jelent meg első, igaz még csak három dalt tartalmazó kislemezünk, a Csokoládé. A hanghordozó érdekessége az volt, hogy igazi kézműves csokoládéval került forgalomba, és gasztroblogokon keresztül népszerűsítettük. A címadó dalt, a Csokoládé klipjét egy Pozsonyi úti csokoládémanufaktúrában forgattuk. Azóta is szívesen alkalmazzuk az indirekt és váratlan dolgokra építő reklámot, mert az emberek hatalmasra nőtt ingerküszöbét valami olyan, a megszokottól eltérővel kell átugrani, amivel a tudatukba férkőzhetünk és megmutathatjuk magunkat. Ezután belevágtunk a klubkoncertezésbe, majd 2011-ben Taxi címen egy, már hét dalt tartalmazó anyagot rögzítettünk, amit már nem CD-n adtunk ki, hanem ismert blogokon tettünk közzé, Urbanista, Csajok és pasik, Szívlapát, Szakítós, Munkahelyi terror, stb., a teljes albumot pedig az LD Kritika oldaláról lehetett letölteni.  Tematika szerint válogattuk a blogokat és hozzárendeltük a dalokat, szerelem, városépítészet. Ezzel a különleges és szokatlan megjelenéssel értük el az első igazi szakmai sikert is, az Origo zenei magazinja kiemelkedőnek értékelte az anyagot, és az Ad:renalin című élmény marketing blog a legjobb zenei kampány elismerést adta nekünk.

– Nem főállásban zenéltek, mivel foglalkoztok? És ki foglalkozik a zenekar menedzselésével?

– Van köztünk számítástechnika területén dolgozó, újságíró, titkárnő egy múzeumban, irodavezető – mindenképpen kell egy stabil pénzügyi háttér, és utána lehet garázdálkodni a szabadidőnkkel, lehet kiteljesedni. A merész ötleteket általában Dávid hozza, ő a gegmen a csapatban.

claudia-craus-land-escapes-tobe-gallery-fotok-korhut-lili

Kiadót úgy kerestünk, hogy minden létező, Magyarországon tevékenykedő kiadónak írtunk, küldtünk anyagot, de senki nem érdeklődött, mignem az egyik kiadó embere eljött egy koncertünkre, és rögtön meglátta bennünk a fantáziát. Azt mondta, teljesen más ezt csak olvasni, lejátszóba betenni a CD-t, vagy pedig élőben nézni, látni, hallani és élvezni a performanszt.

– Az erős kezdés után mi történt 2012-ben? Tudtatok még nagyobbat szólni, mint az előző években?

– Volt egy tagcserénk, az időközben kilépett László Tamás gitáros helyét Szili Miklós vette át, – de azóta Artner Dániel a stabil gitárosunk -, akivel folytattuk a klubkoncertezést, de felléptünk például a Méta Fesztiválon is, Balatonbogláron. Ezzel párhuzamosan megjelentettük az előző évben rögzített kiadatlan dalokat, amelyek mellé négy régebbi felvétel is került a Borbála című korongra. Folytattuk a jól bevált hagyományt és ezt a lemezt is formabontó módon terjesztettük, először csak koncerteken árultuk, mindig annyiért, amennyibe ott a helyszínen két korsó, legolcsóbb sör került, így minden koncerten változtak a lemezárak. Ezen kívül minden cédétokra egyedi gombot varrattunk, ami felkeltette a design magazinok figyelmét is, így ők is tovább ajánlották a zenénket a saját olvasótáboruknak.

– Nagyon hangulatos klip is készült az új anyaghoz.

– A címadó dalról készült egy klip, amelyben egy XIX. század végéről a XXI-be csöppent férfi a szerelmet keresve látogatja végig azokat a helyeket, ahol egykor lányoknak udvarolt. A filmet többek közt a Szépművészeti Múzeumban és az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában vettük fel, a női főhőst pedig Karafiáth Orsolya alakítja.

SONY DSC

– Bő két éve a magyar alternatív zenei élet mainstream-jébe tartoztok.

– Igen, folyamatosan koncertezünk, a zenénk nem csak élőben, hanem felvételről is eljut a minket kedvelőkhöz, 2013. májusában az A38-on adtunk koncertet, reklámfilmzenét is készítettünk, a kiadónk egyre nagyobb terheket vesz le a vállunkról, ezzel is jelezve, hogy a bizalma töretlen bennünk- azt hiszem egy alternatív zenekar esetében ez mindenképpen azt jelenti, stabil helyünk van az élvonalban. És a csúcs az, hogy még élvezzük is az egymással való közös zenélést.

A Csibor beatzenekarral a ferencvárosi Vágóhíd telephelyén lévő számos próbahellyel és romkocsmával teleszórt objektumban találkozhattam, amit köszönök, egyrészt, mert még sosem jártam ott és nagyon meglepett a helyszín, másrészt pedig, mert nem csak az engem a Satöbbire és korai Kft-re emlékeztető zenéjük jelentett számomra örömöt, hanem az az élmény is megmarad, hogy 30 év eltelte után zenekari próbán vehettem részt- egy kis kora esti időutazásra repített a Csibor, ami nem is rossz teljesítmény egy alapvetően vízi élőlénytől.

Fotó: Kaunitz Miklós
Sári Edina írása

Taxi album letöltése: http://ldkritika.blog.hu/2011/05/27/csibor_taxi_premier#more2935674
Csokoládé klip: http://www.youtube.com/watch?v=SC-G8uhMTEQ
Borbála klip: http://www.youtube.com/watch?v=8WPF_E5KPsU