ha ma egy negyven évvel ezelőtti gyereknapra ébrednék, mert akkor hét évesen a langymeleg paplan alá a kakaó illata kúszna be a konyha felől, és kimennék, és a terített asztalon lenne vajas kalács lekvárral és mézzel, és még csak hárman lennénk, mert az öcsém csak augusztusban születik majd, és reggeli után alig bírnám kivárni, hogy apu elkészítse a kávét, míg anyu előkészíti az ebédet, és 10-kor már kiugrana a szívem a helyéről, hogy mikor indulunk már végre?! és szépen felöltöznénk ünneplőbe, és választhatnék, hova menjünk, ami már napok óta fejtörést okoz, mert, ha az állatkertbe megyünk, akkor a vidámpark is szóba jöhet, legalábbis a kicsi biztosan, de lehet, hogy a nagy is, a dodzsemmel, hullámvasúttal, az elvarázsolt kastéllyal, ahol kicsit mindig nagyon félek, de ez jó, a kicsapóssal, amikor összenyomódok anyuval, nevetünk és kiabálunk, és apu csak nézi békésen cigarettázva a felfordulást, mert ő nem bírja az ilyesmit, de akkor nem látom a Városmajori bábszínházban Vitéz Lászlót, amint palacsintasütővel veri az ördögöt, és a pajtikáimnak sem szólít senki, és nem lesz színes, tömör gumilabdám, amivel másnap felvághatnék a suliban, és amit azonnal elveszthetnék, vagy elcserélném valami, a későbbiekben már jól meggondolva, kisebb értékű dologra, ha viszont a Tabánba mennénk, akkor kapnék vattacukrot, és mivel országszinten fogalmunk sem lenne az E-számokról, ezért gondban lennék, rózsaszínűt kérjek-e vagy kéket, de mindenképpen tiszta ragacs lennék, és anyu is, mert megpróbálná leszedni rólam, de ez még egyik évben sem sikerült, mert nem működik a kút és mert nem lapult a táskánkban illatosított, fertőtlenítő kendő, és akkor felmászhatnánk a fenti játszótérre is, ahol egyszer egy szuper meccsbokszot találtam, mert szürke hétköznapi vasárnapokon csak a lentire megyünk, a teniszpályák mellettire, ahol viszont hátha kiesne egy teniszlabda, amit a nagymamáék kertjében dobálhatnék a falra a szomszéd néni kiabálása mellett, Szabóék, ez tűrhetetlen, ez a gyerek megőrjít a dobálásával, szóljanak már rá! viszont, ha az Úttörővasutat választom, a Hűvösvölgyi nagyréten lenne vidámpark is, ahol horgászhatnék és valami értékes dolgot, például egy, a későbbiekben semmire sem használható műanyag kacsát, vagy egy egyszer megszólaló, utána telenyálazódó sípot nyernék, de addig az erdei úton, ahol sok gyerek és felnőtt sétál kézen fogva, sokszor elénekeltetném anyuval a Hej, te bunkócska címűt, amit nagyon szeretek hallgatni, és visszafelé kapnék lufit is, ami repülne velem a nyitott vasúti kocsiban, mert odakönyörögném magunkat ülni, mert elmagyaráznám, hogy már szinte nyár van, meleg, és lehet, hogy el is szabadulna a színes vékony gumigömb, mert persze nem engedném a csuklómra kötni, hiszen már nagylány vagyok, de a végállomáson megint kapnék egyet, mert nem lehet egy gyerek lufi nélkül gyereknapon, itt már inkább nyuszist kérnék nem gömböt, és fennmaradóst, ami először a plafonig ugrana otthon, majd egyre lejjebb szállna egyre nagyobb ámulatomra, erősen figyelném, hátha megleshetném, hogyan száll egyre alább, és kapnék fagyit is, vizeset, ha szerencsém lenne csavarosat, de a gombócos is jó, csokit kérnék és puncsot, a puncsot rögtön megbánnám, mert inkább vaníliát kellett volna, de lehet, hogy kérhetnék három!!! gombócot is és akkor ez mégiscsak jobb mint a csavaros, mert több, aztán a sok csakmégegyszer csakmégegyet után hazamennénk, anyu bő zsírban sütné a rántott karajt és a krumplit, de lehet, hogy majonézt is vettünk volna a Mézes Mackóban a Rákóczi úti Uránia közért mellett, de ha nem, akkor jó sok tejföllel végre teleehetném magam uborkasalátával is, és anyu csak egyszer szólna rám, hogy ne egyél már annyit, de apu mondaná, hogy ennyi gyaloglástól biztosan jól megéhezett, és én hálásan vennék még egy kis krumplit, és lenne utána eper is jó vastagon porcukrozva, mint az alpesi falvak havas kis háztetői, bár fogalmam sem lenne az alpesi falvakról, és apu ebéd után lefeküdne aludni, mert egész héten dolgozott és neki is jár egy kis nyugalom, meg holnap ügyeletes is lesz és előre kipiheni magát, de előtte megnyomkodnám a hátát, mert érzi már, és anyu nekiállna sütni, mert egy anyukának gyereknapon nincs háta, és én kinyalhatnám a tálat, közben szólna a vízállásjelentés és nem érteném a hajóvontákat, meg a seringnél áradot, és belekérdeznék minden szóba, és mire elmosogatunk megsülne és végre! kihűlne a süti, aminek a szélét azért meg kellene kóstolni, és amivel megvárnánk aput, persze mindent elkövetnék, hogy nyikorgassam a parkettát, csikorgassam az ajtót, hogy ébredjen már fel, és ehessünk végre, és felébredne, kávéznának, és én jól teleenném magam zserbóval vagy lekváros tekerccsel, de még vacsorázni is kellene, meg fürdeni, elbóbiskolnék a tévémaci előtt, és így zárulna a nap, ha ma egy negyven évvel ezelőtti gyereknapra ébredtem volna.
Sári Edina