A Könyvhéten indul az Athenaeum Kiadó új krimisorozata

magyarkrimik_fb copy

A nemzetközi könyvpiacon egyre népszerűbb a bűnügyi regény műfaja – elég csak a skandináv krimik pár éve tartó világméretű térhódítására gondolnunk –, itthon ellenben az utóbbi években nem indult krimisorozat magyar szerzők tollából. Ezen szeretne változtatni az Athenaeum Kiadó, amikor friss magyar krimisorozatot indít. Az Ünnepi Könyvhét alkalmából három magyar regény kerül a boltokba; egy lélektani krimi, egy bűnügyi történet és egy vérbeli thriller. Egy már jól ismert athenaeumos szerző kalandozik a krimi birodalmába társszerzőjével, illetve két elsőkönyves író debütál a könyv ünnepén. Fogadják őket szeretettel!

Kovács Noémi: Lélekölő

Kovacs Noemi - Lelekolo2013, Budapest. Page Péter nyomozó egy rejtélyes gyilkosság felderítésén dolgozik, amihez egy amerikai sztár-profilozó barátja segítségét kéri. A normafás gyilkos nem először csap le. Áldozatai szép, fiatal lányok, akik ördögien hasonlítanak egymásra. A gyilkos pedig őrült játékba kezd velük és a rendőrséggel. Page azonban egy fura sejtésből kiindulva új irányt ad a nyomozásnak, amiben segítői is akadnak, Anna, a kiváló és nem mellesleg gyönyörű pszichológusnő és Csapó, a pimasz asszisztens, akikkel szövevényes és gyilkos csavarokkal teli hajszában találják magukat…
Dr. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes előszavával.

Részlet a kötetből
„Ez lesz a legjobb megoldás. Ha a pasas bukni akar, hát bukjon úgy, ahogy én akarom. A gondolat a fénysebesség négyzetével villant Peter Page fejébe, mintha világéletében erre a lehetőségre várt volna. Nem volt ő rossz ember, csak néha meggyűlt a baja a többiekkel és a szabályzatokkal. Számára ugyanis a cél, hogy megtalálja és rács mögé jutassa az olyan mocsodékokat, mint a normafás, minden esetben szentesítette az ehhez szükséges eszközöket. Számára a jelentésírás vagy a jegyzőkönyvezés felesleges körök voltak, amivel csak időt nyertek a bűnözők. Azt viszont semmilyen szabályzat nem tiltotta, hogy olyan nagyágyúkat hívjanak segítségül, mint Walter Bolt, az amerikai profilozó, a nagy John Douglas és Mark Ohlshaker tanítványa, aki számtalan ehhez hasonló ügyet megoldott már. Ennek csupán egyetlen akadálya lehetett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál. A pénz. Így aztán Page tudta, ha rosszul döntött, az a kisebb vagyon, amit Bolt tiszteletdíjnak kialkudott, és ami nagyjából két évre előre fedezte volna az életes nyomozók összes kiadását, nem csak a karrierjébe, de a fejébe is kerülhet.”

Pataki Éva–Vajda Anikó: Hamlet halott

Pataki Eva - Vajda Aniko - Hamlet halottSzéplaki Tibor ünnepelt színészt holtan találják a lakásán. A fiatal és rátermett Salgó Anita nyomozó kapja meg az ügyet, aki biztos megérzéseiről híres, de ezúttal nagy bajba keveredik. Egy szélsőséges nézeteket hirdető erőszakszervezet halálosan megfenyegeti, ráadásul a hazai média is ráharap a sztorira. A híres, meleg színész titokzatos halála felkavarja a közvéleményt, miközben a politikai elit tagjai – köztük jó nevű pszichológusok – és féltékeny színésztársak keverednek gyanúba. De kinek állt érdekében elhallgattatni a színészt, és milyen sötét árnyak kísértették Széplakit? Egyáltalán: gyilkosság volt, vagy öngyilkosság? A Hamlet halott bűnügyi története magával ragadó, húsba vágó, és nem utolsó sorban humoros, vérbeli, mai „pesti krimi”.

Pataki Éva a nagy sikerű Ami elveszett és Nőből is megárt a nagymama című könyvek szerzője a színházi munkáiról ismert Vajda Anikó társszerzővel ezúttal a krimi birodalmába kalandozik. A Hamlet halott nem csak egy felkavaró, fordulatos és izgalmas nyomozás története, de ízig-vérig mai magyar sztori; a kedvenc tévés sorozatainkat idéző, letehetetlen regény alakjaiban ugyanis napjaink média szereplői, híres színészek, neves politikusok és sztárpszichológusok bukkannak fel. A gyilkos elmék legmélyére látó, érzékeny és vagány, szexi, mégis magányos Salgó Anita nyomozónővel hamarosan újra találkozhatunk a szerzőpáros krimisorozatának következő részében.

Részlet a kötetből
„Anita hosszan nézett utána, majd visszaült a kőre Bozótihoz. A férfi már valamennyire megnyugodott, tiszta, határozott hangon jelentette ki:
– Nem én öltem meg.
– De kívánta a halálát, igaz?
– Nem! Nem! Egy zseni volt! Egy zseni… Felnéztem rá! Imádtam!… – mondta szinte önkívületben.
– Hol volt a gyilkosság éjszakáján?
– Ne vigyen be! Kérem! – rimánkodott Bozóti.
– Szóval hol volt?
– Bolyongtam a városban… Ittam. Ki voltam borulva, mint a többiek – válaszolta Bozóti szinte egykedvűen, majd egész közel hajolt Anitához, és hozzátette, súgva, bizalmas hangon
– Bezárták a színházat, tudja?!
– Tudom – felelte Anita –, és ösztönösen hátrébb lépett. Na, jöjjön – és felhúzta a földről a színészt.
– Ez borzasztó, nem? Borzasztó! Mi lesz velünk? – folytatta a férfi furcsán
idegen hangon, miközben botladozva elindult Anitával.”

Sztanó László: Sötét hajnal

sztano laszlo - sotet hajnalGyál határában a rendőrség egy fiatalember brutálisan megcsonkított holttestére bukkan, farzsebében egy naplóval, mely fülledt titkokat rejt. Egy világhírre pályázó amerikai zongoraművésznő arc-plasztikai műtétre érkezik Budapestre a nemzetközileg elismert Horgass professzorhoz, de a lány napok múlva nyomtalan eltűnik. Egy amerikai újságírónő, Stacy Wyatt is a fővárosba érkezik, az ő feladata megóvni a szépítő műtétre váró lányt, és „tálalni” a szenzációs sztorit a médiának. A feladat azonban megoldhatatlannak tűnik; a város idegen és elutasító, a módszeresen dolgozó gyilkos újra lecsap, és Stacynek az elhallgatott múlt sötét démonjával is le kell számolnia… Hogy azután még nagyobb sötétség következzék.

A Sötét hajnal – akár a legjobb Stephen King sztorik – lázálomszerűen nyomasztó, sodró lendületű és pengeéles. A lélektani krimi műfaj rajongóinak feltétlenül ajánljuk!

Részlet a kötetből

„Még mindig lefelé bóklászik a sötétben. Nem akar elbotlani. Félrelépni. Nincs félrelépés, különben az embernek kibicsaklik a bokája. Rosszabb esetben ínszakadás, még le is törhet egy darabka a bokacsontból. Akkor aztán mihez kezd? Akkor aztán meg kell műteni! A kés markolatát biztosan tartják az ujjak. Erős ujjak, bírniuk kell a strapát. A Brahms nem könnyű darab, és minden, amit el kell játszani, hogy idáig jusson az ember. Megerősödnek az ujjak. Az ilyennel nem tanácsos ujjat húzni. Zörgés, a rohadt életbe, rázkódik a korlát. Biztosan belekapaszkodott. Elesett? Most tornássza vissza magát. Visszahúzódni a lépcső alá! Az udvar csöndes. A második emeleten két lakásban is ég a villany. Messze vannak, fönt. Az elsőn, középen nem lakik senki, a többi lakás folyosóra néző ablaka is sötét. A belső szobákban nézik a tévét. Na most, leér. Kipp-kopp, kipp-kopp. Na most! Erősen markolja a kést, fejmagasságban. A vér, minden vére a markában lüktet, az ujjaiban. Itt van már, a kukáknál. Na most! Süvít a penge. A kukában végzi! Még egyszer! Fel-le. Fel-le. Fel-le. A kukában végzi! A kukában végzi! A kést a zsebbe süllyeszteni, és el az udvarról. El a környékről. El innen! El.”

Szerzőink

KNKovács Noémi neve nem ismeretlen a hazai médiában, dolgozott szerkesztő-riporterként, műsorvezetőként és adásrendezőként több hazai tévécsatornánál (MTV, TV2, ATV), főmunkatársa volt többek között a Tetthely című bűnügyi magazinnak. Jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola tanára, és a Sikeradó Multimédia tulajdonos-főszerkesztője. Első regénye, a Lélekölő is valós hazai bűnügyeken alapszik, létező karaktereket idéz meg, nem mellesleg páratlanul fordulatos krimi, tele kulisszatitkokkal a kriminalisztika világából.

pataki_vajda_ok Pataki Éva Balázs Béla díjas forgatókönyvíró, dokumentumfilm-rendező. Tanulmányait az ELTE BTK-n végezte magyar-orosz-esztétika szakon. Filmíróként – Mészáros Márta filmrendezővel közösen – olyan közismert filmek alkotója, mint Napló szerelmeimnek, A hetedik szoba, Kisvilma, A temetetlen halott, Utolsó jelentés Annáról. Dokumentumfilmjei izgalmas társadalmi kérdéseket feszegetnek. Fontosabb saját filmjei: Bébiszitterek, Kiutazása közérdeket sért, A Nékosz-legenda. Írt színházi adaptációkat, színdarabokat; ezek közül a legemlékezetesebb az Edith és Marlene. Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei: Még egy nő (2002), Ami elveszett (2010), Nőből is megárt a nagymama (2012).

Vajda Anikó a színházi- és tévés szakma meghatározó személyisége. Az ELTE BTK-n végzett francia-román szakon, de még egyetemistaként berobbant nővérével, Vajda Katalinnal együtt a színivilágba, a Hyppolit, a lakáj című film színpadra alkalmazásával. A Katona József Színházban és a Játékszínben rendezőasszisztensként és dramaturgként dolgozott. Számos színpadi adaptáció szerzője vagy társszerzője (Villa Negra, Mici néni két élete, Őrült nász, Szerelem@könyv.hu, és még sok más), legutóbb a musical műfajában is bemutatkozott, az Apostol együttes dalaira írt Nem tudok élni nélküled című nagysikerű előadásban. A kiemelkedően népszerű, hét évet megélt első magyar heti sorozat (sit.com), a Família kft. alapszerzője, a legtöbb epizód írója. A sorozat címszereplő színésznőjéről, Esztergályos Cecíliáról írt Meddig vagyok című könyv egyik társszerzője (Vajda Katalinnal).

sztano laszloSztanó László nyelvész, művelődéstörténész és műfordító, tudományos és ismeretterjesztő művek szerzője. Verseit, novelláit és esszéit irodalmi folyóiratok publikálták. A Sötét hajnal az első regénye.

„Krimis” programok az Ünnepi Könyvhéten

Könyvbemutató
Időpont: Június 6. csütörtök 18:00-19:00
Helyszín: Gondozókert (1081 Budapest, Vajdahunyad u. 4.)

Résztvevők: Kovács Noémi, Pataki Éva, Sztanó László, Vajda Anikó
A szerzőkkel Huszti Gergely sorozatszerkesztő beszélget.

A rendezvény Facebook eseménye
Megköszönjük, ha előre jelzi részvételi szándékát!

Budapest ismert romkocsmája, a Gondozókert elhagyott épülete alatt különös szuterén rejtőzik. A ParaPark – Tetthely 95 pincéből csak az jut ki társaival, aki ügyesen nyomoz: félelmetes hangok, rejtvények, rejtett tárgyak, titkok… Mint egy krimiben! A könyvbemutatón résztvevők közül egy „szerencsés” barátaival tehet egy próbát!

Pódiumbeszélgetés a szerzőkkel
Időpont: Június 8. szombat 12:30-13:00
Helyszín: Budapest V., Vörösmarty tér, Színpad

Dedikálás
Időpont: Június 8. szombat 15:00-16:00
Helyszín: Budapest V., Vörösmarty tér, Athenaeum stand

Forrás: Athenaeum Kiadó