10 éves a Fantom! Fantomtalálkozó a Magyar Állami Operaházban!

A Madách Színház kereken tíz éve, 2003. májusában mutatta be Andrew Lloyd Webber Az Operaház Fantomja c. musicaljét.

Amikor a Madách Színház megkapta a musical játszási jogát, Szirtes Tamás és Seregi László elballagott az Operaházba, és előadták elképzelésüket, miszerint a zenés játék az Andrássy úti zeneszentélyben kerüljön bemutatásra. Elmondásuk szerint az ötlet előadása utáni harmadik percben már ismét az Andrássy úton álltak – más szelek fújtak akkortájt a honi kultúrpolitikában, nem engedtek könnyednek titulált darabot a veretes falak közé.

x_DSC9156

2013. májusában csillagászati összegért ugyan, de a Fantom születésnapjának kedvéért leeresztették a ház csillárját, amely az egyik legragyogóbb mesterséges fényforrás, ami magyar színház nézőterét világítja be.

A csilláron kívül az ünnepség fényét emelte az összes, eddig a darabban játszott művész jelenléte. A Galambos Attila által írt mágikus, Az éj zenéje c. betétdalt Csengeri Attila, Sasvári Sándor és Szabó P. Barnabás együtt énekelték el az egybegyűlt ünneplő seregnek.

Miller Zoltán, aki az első öt évben a Fantom és Raoul megformálója is volt párhuzamosan, elmondta, számára meghasonlást jelentett a két egymással ellentétes szerep eljátszása, ezért adta le öt év után a szerepet, ám most nosztalgiázva hallgatta a trió produkcióját.

Erkel László, Kentaur, díszlettervező, aki a Fantom látványtervét kitalálta, megvalósíttatta, és az egész előadás szcenikájáért is felel, hangsúlyozta, hogy Magyarországon 2003-ban ez egy hatalmas kihívás volt, amely – ezt a későbbiekben a világjáró Király Linda és Horgas Eszter is megerősítették – a mai napig Európa szerte egyedülálló vállalkozás, hiszen ilyen jelmez- és díszletparkkal a legjobb musical előadás a kontinensen.

A 2003-as bemutató óta Az Operaház Fantomja majdnem 700 előadást élt meg, több mint 500.000-en látták.

christian-aumuller-look-galeria

A Madách Színház a 10. évfordulót különleges előadással ünnepli, amelyen fellépnek mindazok, akik eddig szerepeltek a musicalben.

Meglepetésként Horgas Eszter fuvolaművész és Szabó Ádám tangóharmonikás is előadja saját Fantom-variációját, és duettet énekel majd a legelső szereposztás egyik Fantomja és Christine-je, Miller Zoltán és Király Linda.

Július 13-án a Fantom Szegedre látogat, ahol koncert változatban láthatja a közönség a darabot Sasvári Sándor, Fonyó Barbara és Bot Gábor interpretációjában.

Rendező: Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.

A Madách Színház az évforduló alkalmából a közönséget játékra hívja, amelynek részletei a színház honlapján olvashatók. A nyertesek többek között részt vehetnek a jubileumi előadáson. A játék a Színház Facebook oldalán is nyomon követhető.

Fotó: Kaunitz Mklós
Sári Edina

Tartalom: A nagy szerelmi történet szereplői Raoul, a romantikus, fiatal gróf és Christine, a bájos, tehetséges énekesnő. Kettejük között azonban ott áll egy titokzatos harmadik személy, aki mindent elkövet, hogy a boldogságuk útjába álljon. A rejtélyes harmadik az operaház fantomja, aki nem riad vissza semmilyen eszköztől sem, hogy elnyerje a lány szerelmét. Ki ez a lény? Zseniális zenész? Tudós? Építész? Feltaláló? Szenvedélyes szerelmes vagy szörnyszülött, zsaroló gyilkos?! Erről szól a darab, ez az Andrew Lloyd Webber csodás zenéjével átszőtt szenvedélyes és látványos, romantikus musical.