Május 23-án megjelenik Szőcs Petra verseskötete, a Kétvízköz!

„Egy család története a másik valóságból”
Szőcs Petra: Kétvízköz

szocs_petra_ketvizkozSzőcs Petra a fiatal költők közül az egyik legkiemelkedőbb tehetség. Verseiben legtöbbször a testet és a testtől elkülöníthető, attól elváló külvilág kapcsolatát vizsgálja, erős eltárgyiasítással, de ennek a kapcsolatnak elsősorban nem a tragikumát, hanem – néha már az abszurd határáig elmenő – iróniáját mutatja meg. A szövegek szereplői plasztikus, hús-vér figurák, akik mégis sokszor mitikus, kontúr nélküli „hősökké” válnak, viselkedésüket gyakran az álmok logikája határozza meg. Nemcsak a versek szereplői beszélnek valamiféle szűrőn keresztül, hanem a megjelenített belső és külső tájak vizualitása is határozottan álomszerű.

Szőcs Petra

Szocs_PetraSzőcs Petra Kolozsváron született, költő, forgatókönyvíró. Az ELTE magyar–német, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakán végzett. Budapesten él. Ez az első verseskötete.

A Magvető Kiadónál megjelent műve
Kétvízköz (2013)

Forrás: Magvető Kiadó